Szabó Amina - Matriarchátus

Matriarchátus

Árkot ásott a kezem reggel,

estére kenyeret dagasztott.

A gyerek lázasan sírt a hátamon,

s közben egy ország rúgta le magáról a bilincset.

A pelenkára vér fröccsent,

nem tudom, kié volt, talán az enyém,

vagy a fiamé, vagy az első sorban elesett szomszéd fiúé,

aki még nem csókolt meg lányt.

Mi, asszonyok, nem csak könnyeket sírtunk, hanem haragot.

Petárdaként robbant bennünk a száz generáción át némán hordott düh,

s míg a férfiak fegyvert emeltek,

mi zászlóvá feszítettük az inget,

amit reggel még mosni akartunk.

Fakanálból lándzsa lett,

és bölcsőből harci dob.

A mellünkön még tej volt,

de a hangunkban már parancs szólt:

Élni fogtok, vagy veletek halunk.

És mikor eldőlt a harc, nem sírtunk.

Nem lehetett.

Csendben kapartuk ki a holttestek közül azokat,

akik holnapért haltak, és új tésztát gyúrtunk,

mert élni kellett.

Mert ők ezért haltak meg.

Matriarchátus, így hívták titokban,

a pincék, a padlások, a szívek forradalmát.

Nem írtak róluk könyvet.

De ha megszólal a szél,

és az tejillatot hoz a romokra, tudd:

ők itt voltak.

Itt vannak.

Itt lesznek.