Somodi Míra - A tükör szava és a gyógyító lehelet

Somodi Míra - A tükör szava és a gyógyító lehelet

    Tükörváros lakói titokzatos módon egymás után betegedtek meg. Nem tudták mi áll ennek a hátterében. Legelsőnek a királyság legidősebb lakója dőlt ágynak, nagyon erős hátizom fájdalmakkal.

    A város a nevét onnan kapta, hogy a királyi palotában van egy különleges tükör, ami nem a képmásodat mutatja, hanem a benned rejlő félelmet.

    A tükör a palota egy elhagyatott részén, egy külön szobában van elzárva a kíváncsi tekintetek elől. Mivel eddig, aki belenézett, az belehalt a magában rejlő félelmek láttán.

    Egy reggel futótűzként kezdett terjedni a hír, hogy a király is megbetegedett. A lakók nagyon megrémültek, hogy veszélybe kerül a királyság irányítása, mivel a királynak nem volt már élő rokona, se felesége, se gyermeke, nagyon magányos volt.

    A megbetegedések száma napról napra növekedett. Először vírusra gyanakodtak, de nem használt semmilyen addig jól bevált gyógymód. Az emberek fájdalma nem enyhült. A hátizmaik úgy megmerevedtek, mintha terhet cipelnének. A betegség fő tünete a hátfájdalom volt, emellett még szorongással és depresszióval is járt.

    A betegeket egy helyre vitték, a palota tróntermébe. Azok, akik még nem szenvedtek a betegségtől, igyekeztek ápolni őket. Bár már alig voltak, és a gyerekekről is gondoskodni kellett. Szerencsére a gyerekek között nem volt beteg. Nem igazán értették, hogy mi történik körülöttük a felnőttekkel.

    A gyerekek nagyon szomorúak voltak, hogy szüleik betegek. Segíteni szerettek volna rajtuk, de nem tudták, hogy mit tehetnének. A palota udvarán kezdtek gyülekezni, és azon tanakodtak, hogy mi tévők legyenek. A nagy tanácstalanság közepette, egyszer csak Simonnak, a várkapitány fiának eszébe jutott, hogy apja mesélt egy tükörről, ami a palota régi szárnyában található.

    - Édesapám sokszor mesélt nekem egy titokzatos tükörről, ami a palota régi szárnyában van a toronyszobában. Azt mondta, hogy messzire kerüljem el azt a tükröt, mert ha belenézek, olyat látok, amitől félek. De én nem félek semmitől! Megkeresem a tükröt! Biztosan tud segíteni majd!

A gyereksereg éljenzéssel biztatta Simont!

    - Ki tart velem?!

    Simon három legjobb barátja azonnal mellette termett. A fiúk felszerelkeztek minden féle hasznos holmival. Vittek kötelet, bicskát, tollat, papírt, enni-innivalót.

    - Azonnal induljunk, hogy sötétedés előtt visszaérjünk!

    Simon könnyen oda találta apja iránymutatása alapján.

    A toronyszoba ajtajához érve Simon - szíve a torkában dobogott az izgalomtól – egy határozott mozdulattal nyomta le a kilincset. Az ajtó kitárult. A sötét szoba sarkában ott állt a tükör. Porosan és magányosan, mert semmi más nem volt a szobában.

    Simon bátran a tükör elé állt és belenézett. Őszinte szavakkal kezdte kérni a tükröt, hogy segítsen nekik és mutasson utat a felnőttek gyógyulásához. Simon úgy érezte ez az utolsó remény.

    - Tükör, én tudom, hogy csak te tudsz nekünk segíteni! Kérlek….. Mutass utat a gyógyuláshoz! Mit tegyünk, hogy a felnőttek megszabaduljanak a fájdalomtól?

    Sokáig nem történt semmi. A fiúk csak némán álltak.

    Mikor már azon gondolkodtak, hogy el kellene menni, mert a tükör nem fog segíteni, akkor hirtelen a tükör felületén megjelent egy szó: TELEHEL.

Simon a nála lévő papírra másolta a betűket, de nem tudta mit is jelent. A fiúk visszaindultak társaikhoz.

    Még sötétedés előtt visszaértek a várba. A gyerekek az iskolában várták őket. Simon az első padra tette a papírt. Minden gyerek elhaladt az asztal mellett, és megnézte a szót, de senki nem tudta, hogy mit jelenthet.

    Mivel későre járt, mindenki fáradt volt, így hazamentek aludni.

    Reggel megint az iskolában találkoztak. Csoportokat alkottak, és papírokra másolták a szót, hogy közösen gondolkozzanak a jelentésén.

    Maximiliánnak, a tanító fiának, egyszer csak eszébe jutott valami. A padjához szaladt, és a dobozából egy zsebtükröt vett elő. A tükröt a szó végéhez tartotta, és ekkor a tükörben egy értelmes szó jelent meg: LEHELET.

    Simon ismét a palota udvarára hívta a gyerekeket, ahol elmesélte az előző nap történteket, és hogy sikerült megfejteni a titkos szót.

    A tömegben egyszer csak feltűnt az erdész lánya, Mirror.

    Mirror 9 éves, szép szőke, kék szemű, fehér bőrű kislány volt. Mirror és édesapja minden nap járták a környező erdőket. A séták közben édesapja gyakran mesélt neki. Kedvenc története egy szépséges gyógyítóról szólt, aki a hegyeken túl élt, és olyan képességgel rendelkezett, hogy leheletével minden beteget meg tudott gyógyítani.

    Mirror kiállt a tér közepére, és elkezdte mondani az édesapjától hallott legendát. A gyerekek elcsendesedtek, és lélegzet visszafojtva hallgatták a történetet.

    - Mint tudjátok az édesapám az erdész. Séta közben mesélte el nekem Abelina, a szépséges gyógyító történetét. Abelina a királyság északi határán húzódó hegyeken túl él. Nevének jelentése: lehelet, fuvallat, amit onnan kapott, hogy leheletével képes meggyógyítani a betegeket. Abelina a nagy fehér varázsló kitagadott lánya. Apja azért tagadta ki, mert Abelina képességével nem tud félelmet kelteni az emberekben. Sőt leheletével a bennük rejlő félelem elillan.

    A felnőtteknek Abelina leheletére van szükségük!

    A múltban átélt félelmek terhét cipelik, ezért fáj oly nagyon a hátuk!

    A gyerekek egyszerre kezdték skandálni: „úgy van, úgy van…”

    Simon javaslatára létrehoztak egy mentőcsapatot. A mentőcsapatban volt Simon és három legjobb barátja, akik már előző nap is tanúbizonyságot tettek bátorságból. Maximiliánt is vitték, akinek kombinációs képességére számítottak, és természeten Mirror is velük ment.

    Egy hét vándorlást követően értek Abelina tanyájához. A tanya maga volt a nyugalom és a béke szigete. Abelina tanyáján mindenféle állat élt. Többek között hét csodálatos fehér ló.

    Amikor Abelina észrevette a gyerekeket eléjük sietett. A gyerekek csodálták Abelina szépségét, és még szebbnek találták, mint képzelték.

Abelina megvendégelte őket. Evés közben a gyerekek elmondták neki, hogy azért jöttek, hogy megkérjék menjen el velük Tükör városba, és leheletével gyógyítsa meg a felnőtteket.

    Abelina eleget tett a gyerekek kérésének, és felnyergelte a hét fehér lovát.

    Abelina Szellő hátán lovagolt be a várba. Az emberek összesúgtak körülötte.

    - Nézzétek, eljött a szépséges gyógyító!

    Abelinát a gyerekek a trónterembe vezették a betegekhez. A szépséges gyógyító a trónterem közepére állt, behunyta szemét, mély lélegzetet vett, és gyógyító lehelete megtöltötte a teret.

    A felnőtteket először végtelen nyugalom járta át, majd enyhülni kezdett fájdalmaik. Arcukra mosoly ült. A gyerekek boldogan ölelték át szüleiket, és egymást.

    A király is jobban lett. Betegágyáról felkelve keresni kezdet Kancellárját, hogy megtudja mit történt. A Kancellár nem szólt semmit, csak a terem közepére mutatott, ahol ott állt Abelina.

    A király amint megpillantotta a szépséges gyógyítót, azonnal beleszeretett. Abelina kinyitotta szemét, mert magán érezte valaki tekintetét. Ekkor tekintetük összetalálkozott, és Abelina szíve is hevesebben kezdett verni.

    A király Abelina felé indult. Hozzáérve megcsókolta őt. Ahogy csókolta minden fájdalma elmúlt, hiszen a félelme, hogy magányosan fog meghalni utód nélkül ebben a pillanatban szertefoszlott.

  A valóság az, hogy a tükör a sok félelem láttán azt érezte, hogy valamit tennie kell, mert az embereknek meg kell érteniük, hogy a múltban átélt fájdalmak miatt nem kell félniük a jövőtől. Az emberek hátán meglátszik a múlt fájdalma.