Papp Sára - Margaréta

Papp Sára - Margaréta

Több száz ember sorakozott fel egy szobor előtt a hóesésben.

A szobor egy hősies tábornokot ábrázolt, aki egy, a magasba húzódzkodó oszlopon állt vigyázban. Mellkasán egy margarétát ábrázoló bross díszelgett.

Rengetegen tudtak erről az emberről, és sokan tisztelték tetteiért és bölcs szavaiért. Sikerét sokszor egy egyszerű mondattal magyarázta meg: “A türelem rózsát terem.”

A tömeg első sorában főképpen a hozzátartozói álltak, közeli barátai, és azok, akikkel főképpen jól tartotta a kapcsolatot az utolsó csatája közben.

Ezek közé az emberek közé tartozott egy lány, aki ápolónőként dolgozott a front környékén lévő táborban.

A lány egy különleges képessége miatt lett betoborozva, hisz ő egyike volt azoknak az embereknek, akik egy ajándékot kaptak az élettől, egy képességet, amivel embertársaikat segíthetik meg. A lány képes volt embereket rendkívül gyorsan meggyógyítani, de minden ajándéknak volt egy ára, ami az ő esetében a hangja volt.

Egyszer csak a szeme sarkából a lány egy kissé ideges mozgást érzékelt. Mikor oldalra nézett, egy lelkész nézett körbe, szemével végigvizsgálva a környezetét, keze készenlétben arra, hogy szóljon valakinek.

Egyszer csak a férfi a lány felé vetette tekintetét, szemében egy apró megkönnyebbülés, de ezt gyorsan elnyomta azzal, hogy az első sor mögé bújva, diszkréten a lány felé vette az irányát.

- Hölgyem, kérem, a húgom elszaladt a földút felé, és nem merek utánaszaladni! - mondta kétségbeesve, majd a lány karját megfogta, mintha az tartaná egyedül a két lábán. - El tudna jönni velem?

A lány nem habozott, elkötelezve bólintott, és követte a férfit.

Miközben a szobor előtt a tábornok egyik hozzátartozója beszélt, a két ember szó nélkül osont ki a tömegből.

Mikor kiértek, a lelkész a hóban futva iránynak vette az út végén lévő földutat. A lány nehezebben bírta tartani a tempót szoknyája miatt, de mindent megtett, hogy segítséget tudjon nyújtani a férfinak.

A lány folyamatosan a lélegzetére koncentrált, hogy ne engedjen a fáradtságának. A lehelete megfagyott, mikor a hideg levegőhöz ért, ami még jobban éreztette a lánnyal, hogy milyen hideg is van. A lelkészt viszont a húga megtalálása annyira motiválta, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta a lány fáradtságát.

Egyszer csak egy kereszteződéshez értek. A hóesés egyre erőteljesebb lett, ami során mind a ketten már szinte teljesen át voltak fagyva. A férfi csak ekkor fordult a lány felé, látva, hogy mennyire remegett a fagytól, kezét gondosan a hónalja alá szorította.

A férfi sóhajtott egyet, a kereszteződés felé fordult, és elgondolkodott.

- Jobbra van nem messze egy kastély. Nézz be, hátha ott kicsit kellemesebb lesz az idő. Egy óra múlva ott leszek a kapunál, ha nem találom meg Margitot. - egy pillanatra elhallgatott, majd elővett egy képet. - Így néz ki. Körülbelül a hátizmom közepéig ér, egy fehér kabát volt rajta.

A lány rábólintott a férfi szavaira, és el is indult a kastély felé.

Mikor a kastélyhoz ért, vett egy mély levegőt, és belépett. 

A kastély beltere hatalmas volt, a falak tele voltak különböző freskókkal, az ablakok szépen meg voltak festve, ami a sötét égtől nem igazán volt látható.

A lány a jobbjára nézett, ahol egy hatalmas lépcső vezetett ki a bálteremből. A lépcső tetején, a falon egy hatalmas tükör helyezkedett el, ami a teremnek egy végtelenséget mutatott.

A lány egyszer csak szipogást hallott a tükör felől. A hirtelen emberi hangtól kissé megrémült, majd vette a bátorságot, és a lépcső felé vette az irányt.

A lábai nehéznek érződtek a fáradtságtól, teste nem tudott didergés nélkül megmaradni.

Ahogyan felnézett a lépcsőre, egy furcsa érzés fogta el. Hirtelen túl hosszúnak érződött az út, olyan mértékben, hogy alig merte felemelni a lábát.

Egy mély levegő után elindult a lépcsőn, keze szorosan fogva a korlátot, mintha azt elengedné, akkor összeesne.

Mikor felért a lépcső tetejére, hirtelen a didergő érzés megszűnt, de a fáradtság még mindig folyamatosan emésztette. Szeme előtt a tükör teljességgel látszott, de nem is igazán az kapta el a figyelmét.

A tükör előtt egy kislány ült, nem lehetett 14 évesnél idősebb, fehér kabátja szinte világított az alapból szürkés teremben.

A lánynak nem kellett elővennie a képet, amit a lelkésztől kapott, hogy felismerje a kislányt. Halk léptekkel megközelítette, jól tudva, hogy Margit tudott az ottlétéről.

A lány leült Margit mellé egy tisztességes távolságban.

A kislány óvatosan a lány felé fordult, szeme vörös a sírástól.

- A bátyám küldött utánam? - kérdezte apró hangján, ami majd összetörte a lány szívét.

A lány csak egy apró bólintást adott Margitnak, amit szerencsére a kislány elfogadott.

- Mindig olyan sok dolga van, sosincs ideje rám…

A lány meg tudta érteni Margit szavait. A gyermeki türelmetlenség különleges volt, hisz nekik még olyan soknak érződik olyan kevés idő. A lány viszont csak ült, és hallgatta a kislányt.

Egy ponton észrevett a lány kezén egy vágást. A lány a sebre szuggerált, amit Margit hirtelen észre is vett, elhúzva a kezét a háta mögé.

- Mikor futottam, megakadtam egy kerítésben. - vallotta be.

A lány megrázta a fejét, majd a kislányhoz húzódott, kezébe véve a sérült kezet. Lehunyta a szemét, és mire kinyitotta, a sérült bőr újra épp lett.

Margit szeme felcsillant a csodára, és egy hatalmas mosollyal a lány karjaiba ugrott.

- Köszönöm, hölgyem! Igazán kedves maga!

Mikor Margit visszahúzódott, a lány kivett a köpenye zsebéből egy vörös rúzst, és a tükörre egy margarétát rajzolt. Mikor végzett, a kislánynak adta az eszközt, aki ugyan azzal a mosollyal el is fogadta.

Nem is tudta a lány, hogy mennyi idő telhetett el azalatt, hogy a lány vígan rajzolgatott a tükör felszínére. Viszont egy idő után egy ismerős hang csendült fel mögülük.

- Margit! Itt vagy?

Margit felnézett, felismerve bátyja hangját. A kislány visszaadta a lánynak a rúzst, majd felállt és a lépcső felé indult, de egyszer csak megtorpant. Visszafordult, várva, hogy a lány is jöjjön utána, de a lány ülve maradt, és egy mosollyal megrázta a fejét, és kezével jelezte, hogy menjen csak.

Margit integetett a lánynak, és heves léptekkel elindult a lépcsőn lefelé.

Tavasz vége felé a lelkész és húga egy margaréta rét közepén piknikeztek. A kislány lelkesen mesélte bátyjának, hogy mi történt vele az iskolában, míg a férfi boldogan virágkoszorút font a húgának.

Egyszer csak a kislány szeme sarkában egy női alak jelent meg. Mikor odafordult, az arcán egy széles mosoly ült. A kislány megráncigálta a férfi ruháját, és az alak felé mutatott.

- Nézd, Krisz! Ott van a hölgy, aki a télen megtalált engem! - jelentette ki Margit.

A lelkész a lány ujja irányába nézett, de neki nem volt teljesen örömteljes arckifejezése. A férfi megrázta a fejét, visszafordulva a húgához.

- Margit, a hölgyet még aznap holtan találták a kastélyban. Megfagyott.

A kislány értetlenül pislogott, és mikor visszafordult, senki sem volt a földúton.