Murasaki Kun - A tükör

Murasaki Kun - A tükör

    A langyos szellő finoman simított végig a tündérleány arcán. Talpa alatt ropogott a sűrű zöld fű. A csorgó patak halk zaját a süvítő szél falombokon való játéka zavarta meg, amikor a leány egy sziklához ért. A sziklán egy idős, őszes szakállú alak üldögélt. Az öreg varázsló, akivel a lány az éjszaka világában minden álmában találkozott. A varázsló alacsony teremtés volt, testét sötét, hosszú palást takarta, míg fején egy nagy, díszes süveg ékeskedett. Kezét maga elé nyújtotta, majd mutatóujját maga felé hajlította, és így szólt:

-Ülj le leányom -aztán rámutatott a maga előtt fekvő sziklára, amely hasonló volt ahhoz, amin ő maga is ült.

    A tündérleány leült a sziklára. Göndör vörös haja a vállára esett, ahogy kényelembe helyezte magát.

    -Bella, valami fontos dologról kell beszélnem veled - szólt az öreg varázsló.

    Látta, ahogy a lány fűzöld szemei felcsillannak. Egy nagy levegővétel után így folytatta:

    - A tükör egy igazán fantasztikus találmány. Nem csak arra való, hogy lássuk magunkat benne ahogyan új ruhákat próbálunk - A kistermetű ember felállt a szikláról és tovább folytatta.

    - Hanem arra is, hogy világokon járjunk át rajta. Tudod, ezt a világot a szobádban magányosan álldogáló tükröddel is meg lehet közelíteni. Csak eddig nem mondtam, mivel nem szerettem volna, hogy túl sokat járj ide és elfelejts, milyen a valóságban élni.

    - Akkor most miért mondod el? -csendült fel Bella, kinek hangja olyan magas és éles, mintha egy csengettyű megtanult volna beszélni.

    - Majd megtudod. Tudd meg, hogy a segítségedre lenne szükségem. Ezért most kell, hogy jól figyelj.

    -Áú! -kiáltott fel a tündérlány. Hangja kalapácsként ütött bele a tisztás békéjébe.

    -A hátam! A szárnyaim! -kiabálta, hiszen egyszerre óriási fájdalmat kezdett érezni a hátizmában és a törékeny, ám nagyon értékes szárnyaiban.

    A varázsló mindkét kezét a lány vállaira tette, majd közelebb húzta őt magához, és a szemébe mondta:

    - Ez most nagyon fontos, figyelj! Ezt a szót jegyezd meg: le…

    Bella hirtelen kinyitotta a szemét és hirtelen az ágyában találta magát. Maga köré nézett és nem látott mást, csak testvérét álmodni a mellette lévő ágyban. Gyorsan felállt, haját maga mögé tűrte és a tükörhöz sietett. Meggyújtott egy gyertyát és a közeli asztalra helyezte. Visszasietett a tükörhöz, és megfigyelte saját magát. Közepes magasság, világos bőrszín, a megszokottnál sápadtabb. Hosszú haja derekáig ért, és mint a tűz, úgy vöröslött körülötte. Arca nem olyan volt, mint szokott, tiszta és megkönnyebbült, hanem inkább megviselt és fáradt. Kékesfekete karikák ültek a szemei alatt, tekintete összeszűkült.Orcáján lévő anyajegyei megkülönböztették őt ikertestvérétől.

    Bella lassan megfordult, és látta, ahogy a vér csorog le a lábán. Még mindig nagy fájdalmai voltak hátizmában. Hihetetlenül megdöbbent, amikor meglátta: szárnyai le voltak vágva. Ez nem csak azt jelentette, hogy többet nem tud repülni, de ezzel a varázserejét is elvesztette. Szeméből egy könnycsepp a földre hullott. Lassan hozzáért a sebhez, de azonnal elrántotta a kezét, hisz nagyon fájt neki. Az ágyához rohant, majd magzatpózba kuporodott és sírni kezdett. Haja nedves lett könnyeitől. Pár perc után eszébe jutottak a varázsló szavai: „a segítségedre van szükségem”. Most neki is éppen segítségre lenne szüksége. A tükör!

    E gondolatra felpattant az ágyából és újra a tükörhöz indult. Elővett egy szótárat, és a „le” szótaggal kezdődő szavakhoz lapozott. Egyesével kezdte kiolvasni a szavakat:

    -Leány, lebeg, léc, legelő…

    Nem történt semmi. Sóhajtott egyet majd tovább lapozott. Már kezdte volna mondani az új szavakat, amikor brekegésre lett figyelmes.

    -Brekk. Te meg mit csinálsz? Brekk -kíváncsiskodott a béka.

    -Babér, te meg minek vagy ilyenkor ébren? Aludj! -szólt rá Bella

    -Brekk. És te miért vagy ilyenkor ébren? De hisz neked eltűntek a szárnyaid! Brekk -brekegte vissza

    -Arra ébredtem, hogy rettenetesen fájnak a szárnyaim. Valaki levágta őket..

    -Brekk. Ki volt az? Brekk -faggatta Babér.

    -Nem tudom. Viszont, te igazán fogat moshatnál, hisz a leheleted-

    Hirtelen egy kékes fényre figyeltek fel, mely a tükörből sugárzott. Bella közelebb lépett, és egy kaput pillantott meg. Ez lehetett az átjáró, amiről a varázsló beszélt. Látni lehetett a túloldal egy részét. A gyönyörű, zöld tájat. Hallani lehetett a madarak csicsergését. A lány már megindult volna, ám hátralépett, és megfordult.

    -Te nem jössz velem, Babér?

    -Brekk. Dehogynem! Brekk.

    A beszélő béka Bella vállára szökkent, majd ketten átkeltek a varázslatos kapun.

    Amikor a tündér átlépett álmai világába, hirtelen újra érezni kezdte a meleget és a simogató szellőt. A távolban látta a sziklák hadát és két alak körvonalát. Megindult hát feléjük, de előtte lehajolt és leszakított egy csodaszép ibolyát, azután a füle mögé dugta. Amikor odaért a sziklákhoz, látta, hogy az ősz szakállú varázsló az egyiken fekszik. Mellette egy titokzatos alak állt, láthatóan levest vagy valamiféle ételt nyújtott az öreg varázsló szájához. Bella furcsállta, hogy az alak haja fehér volt, fehérebb, mint az öreg varázsló a haja és szakálla.

    -Mi történt vele? -Törte meg a csendet Bella.

    Az idegen a tündér felé fordult majd így szólt:

    -Megmérgezték. -majd visszafordult a varázslóhoz.

    -Megmérgezték? Kicsoda? -kérdezte döbbenten a lány

    -Ugyanaz, aki levágta a szárnyaidat. Álmaiban szoktam vele találkozni, a neve az hogy Ella. Pont olyan vörös a haja, mint neked -válaszolta az idegen.

    -Ella? -ismételte meg a nevet a tündér -Az nem lehet! Miért tenne ő ilyet?

    -Úgy vélem, te lehetsz a testvére. Így már minden világos -jelentette ki a titokzatos alak.

    -Semmi sem világos! -emelte fel a hangját Bella -Miért akarna a testvérem bántani engem és a varázslót?

    -Hát nem tudod? Mindkettőtök varázserejét magáévá akarja tudni. Hatalmat szeretne és több erőt.

    Bella szóhoz sem jutott. El sem tudta hinni hogy testvére ilyen megátalkodott lenne és éppen vele, szeretett ikertestvérével tenne ilyet. Egy kis idő múlva Bella újra faggatózni kezdett:

    -Te ki vagy? Mit fogsz tenni a varázslóval?

    -Ne haragudj, hisz be sem mutatkoztam. Lehel vagyok és azért vagyok itt, hogy meggyógyítsam a sebedet. -mutatkozott be illendően az idegen fiú

    -Mégis hogyan tudnál engem meggyógyítani? Levágták a szárnyaimat! -hitetlenkedett Bella

    -Gyógyító vagyok. A leheletemmel gyógyítok és azt hiszem, egy idő után visszanőhetnek szárnyaid.

    Lehel közelebb ment a tündérleányhoz majd megkérte, hogy fordítson neki hátat. A fiú egy lehelettel begyógyította Bella sebeit, megszakítva a fájdalmat.

    -Köszönöm… -mosolygott Bella -Már nem is fáj…

    A fiú visszamosolygott, majd beletúrt hófehér hajába.

    -A varázslóval mi lesz? A leves nem gyógyíthatja meg -mondta Lehel.

    -Gyógyítsd meg a leheleteddel! -ötletelt Bella

    -Nem lehet. A leheletem csak sebeket tud meggyógyítani.

    Hirtelen egy dörmögő hangra lettek figyelmesek:

    -Tündér hártya. A tündér szárny hártyája tud csak meggyógyítani. -jelentette ki fájdalmában a varázsló

    -Nekem nincs szárnyam, mégis honnan szerezzek tündér hártyát? -Búsult a tündérleány

    -Nekem van egy ötletem -mondta Lehel -A testvéred…Ő is tündér-

    -Nem, nem! Nem tudom megtenni -pattant fel Bella -Hiszen mégis csak a testvérem

    -A testvéred? -értetlenkedett a fiú -Hisz ő levágta szárnyaidat, ezzel megfosztott téged varázserődtől és megmérgezte a számodra legkedvesebb embert!

    A lány lehajtotta a fejét.

    -Ez az egyetlen esély arra, hogy a varázsló meggyógyuljon -fedte fel az igazságot Lehel.

    Bella összeszedte minden bátorságát és miután visszatért saját világába szemügyre vette a testvérét. Ella a legédesebb álmok közepette mozdulatlanul feküdt az ágyában.

    Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy a tündérleány cselekedjen. Felkötötte göndör haját, majd a konyhába sietett. Kihúzta a fiókot és kivett belőle egy kést. Visszalopódzott a szobába, ahol testvére aludt, és föléje ágaskodott. A kést Ella szárnyaihoz emelte, de habozott. Vajon tényleg meg tudja tenni ezt a testvérével?  Bella lefagyott. Mozdulatlanul állt, a kést testvére szárnyaira fogva.

    -Brekk. Megteszed? Brekk -szólalt meg Babér.

    -Nem, nem tudom megtenni! -búslakodott a lány. -Most mit tegyek?

    -Brekk. Tedd, amit a szíved mondd. Brekk -brekegte a béka.

    -Úgy van, tedd amit tenned kell -nyitotta ki szemeit Ella. -Mit fogsz tenni Bella?

    -Én…Én nem akarlak bántani… -szipogott a lány

    -Nem? -Ella gyorsan a késhez nyúlt és próbálta azt kitépni testvére kezéből.

    -Ne csináld ezt, Ella! -szólt rá a lány

    Oda-vissza húzták egymást a késért marakodva. Ella egyszer csak könyökével beleütött testvére arcába, és kikapta kezéből a kést. Bella nyakához szorítva folytatta:

    -Most ténylegesen én leszek a jobbik testvér!

    -Mindig is te voltál a jobbik, Ella! -kiáltott a tündér

    Ella továbbra is a kést Bella nyakához szorította, amikor hirtelen valami ráesett a fejére. Nem volt kemény, vagy nehéz, de teljesen elvonta a figyelmét a béka nyálkás teste. Bella kést testvérére szegezve tartotta. Ahogy Ella kapkodott, hogy megszabaduljon a fejére esett jószágtól, előredőlt, egyenesen a kés hegyébe. Bella döbbenten figyelte a történéseket.

    -Ó, Ella! -sóhajtott fel a tündér

    Most már nem tudta, kiben is bízhat és ki az, akitől jobb, ha távol marad.

    A patak csorgó hangja és a madarak éneke tökéletes harmóniában voltak egymással. A friss fű a talpak alatt ropogott, míg a langyos, lágy szellő két arcot simogatott. A sok szikla közül az egyikre felfestve ez a felirat állt: „Itt nyugszik minden idők legbölcsebb varázslója”. A szikla tetején pedig az öreg, ősz szakállú varázsló süvegje tündökölt a nap fényében. Bár Bella megszerezte a varázsló gyógyításához szükséges tündér hártyát, már túl késő volt őt megmenteni. Így hát a tündérleánynak el kellett őt engednie. Viszont mindig szívesen jön el erre a tisztásra jó barátjával, a fehér hajú gyógyító fiúval.

    Lehelt leszakított egy ibolyát, majd a sziklára helyezte.

    -Mehetünk? -mosolygott a tündérre.

    -Mehetünk. -mosolygott Bella vissza.

    Majd kettesben elindultak a tükör kapuja felé.