Lengyel Réka - A nő - a szeretet

Lengyel Réka - A nő – a szeretet

Van benne valami- valami, amit nem lehet tanulni.

Amitől még a borús égbolt is ki tud virulni.

Valami, ami titokzatos, de mégis hirtelen jövő,

oly féle, mint a viharos nyári idő.

Mit tudnék róla mondani?

Hogy tudnám lényét csupán pár sorba foglalni?

Amikor rá nézek, mintha csend lenne a világban.

Minden zaj, minden gond elhallgatna lágyan.

Ő az, ki figyel, mikor mindenki beszél,

s egyetlen pillantásból is bármikor megért.

Ő a tűz, amely lángol, de sosem ég el,

amely mindig utat mutat ragyogó fényével.

Ő a virág, melytől színes a világ,

ő az, aki az igazságért bármikor kiáll.

Ő a napfény, mely lágyan melegít,

s a viharos időkből szivárványt készít.

Ő a dal, mely szívünkben lágy ritmust kelt,

minden hangja békét ad, s lelket felemel.

Ő az otthon, ahová a szív hazatér,

hol a béke nem szó, hanem valódi érzés.

Ha elmegy, mögötte üresség marad,

a férfi nélküle sehová sem halad.

Ő a múlt, a jelen, és a jövő,

a szívben lassan ébredő erő,

mely nélkül az élet csupán fél szín, fél dal,

nélküle az emberi lét is elhal.

Ő az ki figyel, óv minden rossztól,

féltve őriz a morajló vihartól.

Nem mondja, hogy fél, csak megy tovább,

magába fojtva az összes saját gondját.

Vigyázz rá, hisz ő is törékeny,

ne hagyd, hogy a düh legyen fölényben.

Ha ő nincs hideg lesz a szív, s vele a ház,

nélküle a boldogság helyett a magány vár.

Ő a szó, amit kimondani félek,

mert vele kezdődik és vele ér véget az élet.