Kovács Anna - Sorsdöntő jóslat

Kovács Anna - Sorsdöntő jóslat

Öt napja tart a brutális vérontás. Candrae népe a semmiből csapott le az összes civil területre, lassan Erria kastélya felé haladva. A vámpírtanács tehetetlen, a legjobb amit tehetünk az ellenállás. Valahol mélyen pedig mindannyian tudjuk, miért vannak itt.
A Lyserán elhelyezkedő keleti, és déli országrészek – vagyis Andar és Erria – mindig összetartottak. Az északiak, vagyis Candrae lakói évszázadokkal ezelőtt elszigetelődtek a civilizációtól. Ha hihetünk a legendáknak, olyan adottságokkal is rendelkeznek, amik az egész történelmünk számára ismeretlenek. A vámpírtanács elnökeként pedig létfontosságú, hogy felkészítsem az embereimet, illetve az országot is a további csatákra.

*

Amir parancsnok szorgosan adja az utasításokat a különleges osztagnak, miközben a fagyos levegő átjárt minket. A feleségem a lányunkat, Anelysst tartotta karjaiban, aki alig látszott ki a kabátjából, és a sok plusz rétegből, amit Martha gondosan köré épített. Rengeteget gondolkodtunk a lehetőségen, hogy a tükörportálon keresztül biztonságba helyezzük a Lark család tagjait. Az átjáró lehetőséget nyújt nekünk, hogy titkos átjárásunk legyen az emberföldre. Ezt normál esetben csak vészhelyzetekben használjuk, mint például a mostani.
- Gróf úr! Levele érkezett az ellenséges táborból. – zökkentett ki a parancsnokom gondolatmenetemből. Átnyújtotta a kecses borítékot, amit óvatosan kibontottam. Kusza írás fogadott, tagadhatatlanul Modeus keze formálta a szavakat.

„Aurelius!
Add ki népünknek a gyermeket, és megkímélünk benneteket. Ha nem teszed, magam megyek érte.”

Rövid de lényegre törő. Meg akarják törni a vesztüket jósló próféciát. A holttestemen keresztül!
- Szólj a húgodnak. Amint lehet te, Anelyss és Isolde átmentek a portálon. – szóltam a feleségemnek, aki a karjaimba adta a lányunkat, majd sietős léptekkel távozott. Anelyss belefúrta fejét a mellkasomba, így aludt tovább békésen.
- Modeus eljön érte. Hisz, benne hogy a jóslat, mely az északi nép pusztulására vonatkozik, az én sarjam által, a lányomról szól. Ezért kulcsfontosságú, hogy minden katona és gyógyító álljon készen. A háborúnak még nincs vége. – magyaráztam Amir parancsnoknak. Nála jobb stratégát nem látott még Lysera. Kiváló esze van, mindig két lépéssel az események előtt jár.
- Bármennyire is ellenzem, de muszáj lesz itt maradnia a gyereknek. A portál ugyanis eltűnt. – szólt apám a hátam mögül. Az unokájára nézett, majd elégedetlenül sóhajtott egyet.
- Ezt mégis mikor akartad a tudtomra adni?! – kiáltottam dühösen. Ha a tükörportálnak nyoma veszett, az csak azt jelenti, hogy erős mágiával állunk szemben. Az az átjáró egy ősi hatalommal bíró ereklye, amit csak tiltott varázslatokkal lehet ilyen szinten manipulálni.
- Nemrég figyelt fel rá a személyzet, fiam.
- Modeus a az egész családunkat lemészárolja, hogy az ország irányítása a kezében legyen. Ha ő kerül itt hatalomra, akkor az őseink által gondosan felépített birodalomnak búcsút mondhatunk. Amir! Vidd vissza Anelysst az anyjához. Kimegyünk a harcmezőre. – utasítottam, a parancsnokom pedig rögtön engedelmeskedett. Apámmal megindultunk a különleges osztag után, a csaták helyszínére. Biztos vagyok benne, hogy az északi vezetőség is harcba szállt. És ha ez a feltételezésem igaz, még több okom van, hogy én is ott legyek.

Kiértünk a kopár hegyvidékhez, amit nyomokban majdnem fekete színű vámpírvér borított. A kövek között pedig ott voltak ők. Csuklya volt a fejükön, alóla pedig kilátszott hullafehér álluk.
- Aurelius Lark. Mily megtisztelő, hogy idetoltad a képed. – szólt gúnyosan Modeus, majd folytatta. – Megkaptad az üzenetem. Add nekünk a lányt, és életben hagylak. – fejezte be.
- Ha azt hiszed, hogy odaadom a lányom, csak azért mert szentül hiszel a jóslat beteljesülésében, akkor óriásit tévedsz. – jelentettem ki határozottan.
- Kár. Pedig a csinos kis feleségedet is megkíméltem volna. Mily szomorú! – Levette csuklyáját, szürke haja pedig sálként ölelte körbe a nyakát. Köpenye lassan lehullott róla, hátizmaiból pedig bőrhöz hasonló szárnyakat növesztett. Mindannyiunk tátott szájjal nézte végig. Több évszázados létem alatt egyszer sem láttam ehhez foghatót. Ez a fajta mágia mind idáig ismeretlen volt számunkra.
Modeus ezután kinyújtotta sápadt karját, a föld pedig enyhén megremegett alattunk. A következő pillanatban egy villámszerű fénycsóva süvített el előttünk, mint afféle erődemonstráció.
- Ti Erriaiak mindig a sötét mágia ellen voltatok. De ne hidd azt, hogy az embervilágba száműzött tiltott könyveid nem kerültek felfedezésre általunk. Aranyos, hogy abban a hitben élsz, hogy csak nektek van átjárásotok az emberekhez. És most már... A híres-neves tükörportál is a miénk. Véleményem szerint megérte feltörni azt a sok védővarázslatot, hogy megszerezzük. Te mindig a biztosra törekszel Aurelius. Biztos rosszul érint a vereség. Megnyugtatlak, miután mindegyikőtöket egyenként elpusztítottam, élvezettel veszem át a helyedet. – nevetett fel az északi vezér.
- Ne kergesd magad hiú ábrándokba. Ugyanis nem fogom tétlenül hagyni, hogy mindent amit az elődjeink létrehoztak, egy szempillantás alatt tönkre tegyél. – világosítottam fel.
- Bátor szavak ezek a gyengébb féltől. - szárnyait csapkodni kezdte, majd lassan a levegőbe emelkedett. Lenézett csekély seregünkre, majd egy ördögi mosoly kíséretében, a kastélyunk felé vette az irányt.
- Utána! - üvöltötte Amir. Mindenki megindult Modeus repülő alakja után, bár gyorsan beláttuk, hogy esélyünk sincs odaérni a férfi előtt.
- Aurelius. Nekünk kell mennünk. Kifutunk az időből. Nem bírsz el vele egyedül, ha harcra kerül a sor. - állapította meg atyám. Valahol igaza is volt. Ha sikerül bejutnia.. ketten még mindig erősebbek vagyunk.
- Nincs más megoldás. Teleportálni fogunk. - jelentettem ki.
- Egészen biztos? Egy személynél még rendben, de két személy teleportálása rengeteg varázserőt vesz igénybe. -
- Más választásunk nincs, apám. - azzal a vállamra rakta kezét, én pedig minden energiám az ősi varázslat működtetésére összpontosítottam. Exilio Carporis. Régi, de mindig beválik.
A kastélyunk bejárata előtt teremtünk, mivel az erődítményt levédő varázslatok tovább nem engednek minket. Mindannyian üvegtörésre lettünk figyelmesek, ami a legfelső szinten történt. Elkéstünk.
- Az emeletre, gyorsan! -
Mindegyik őr rohant utánunk, nem törődve azzal mi vár rájuk. A szolgálók rémült arccal fordultak felénk, mindenki tudta, hogy valami szörnyűség történt. Mikor pedig felértünk, a lakosztályunk ajtaja tárva nyitva állt. Az orromat a vámpírvér csípős szaga csapta meg, ami csak rosszra enged következtetni. Beléptünk, a látvány pedig vérfagyasztó volt. Az üvegajtó, ami a kis erkélyre vezetne kitörve, a szobában pedig minden a feje tetejére volt állítva. A sarokban pedig Martha feküdt, a lányunkat erősen magához szorítva. Rögtön ott termettem mellettük, felmérni mennyire sérültek meg. A feleségem nehezen lélegzett, nyaka pedig természetellenes szögben állt. Óvatosan kivettem Anelysst anyja karjai közül, és a nagyapjának adtam, aki ott állt mellettem.
- Myrának hála nem látok a kicsin sérülést. - sóhajtotta apám. Visszafordultam Martha felé, és az arcára tettem a kezeimet.
- Kedvesem... Nyisd ki a szemed kérlek..! - könyörögtem. Meleg vére a száján keresztül tört utat, ami pedig az ujjaimnál gyűlt össze.
- Isolde, megmentett.. Kilökte az erkélyről, és Anelyss sértetlen maradt.. De Modeus.. elvitte magával a húgomat... - motyogott a nejem. Tekintete a kitört üvegajtó felé vándorolt, majd Anelyssre nézett, szemeibe pedig könnyek szöktek.
- Vigyázz rá.. kérlek.. -
- Martha... Nem lehet... Valaki hívjon egy gyógyítót most azonnal! - kiabáltam.
- Már késő.. - zihálta gyengén. Nem hagyom hogy meghaljon. Anelyssnek szüksége van rá. Ahogy nekem is. Kezeimet most a mellkasára tettem, magamban pedig imádkoztam az ősanyához, hogy a varázsigéhez legyen még erőm.
- Aurelius.. Tisztában vagy vele, hogy mire készülsz? Kitörték a nyakát. Percei vannak csak hátra. - 
- Nem fogom tétlenül végig nézni, ahogy a gyerekem anyja haldoklik! – kiáltottam, majd a létező legerősebb gyógyító bűbájt kezdtem felidézni. Kezeim még mindig a mellkasán nyugodtak, halvány fényt kibocsátva.
- Sanguis, siste, anima, mane. Lux antiqua, ad corpus redi. Quod fractum est, sanetur, quod debilitatum est, resurgat.* -
Miután mágikus tartalékaim végleg búcsút mondtak, magam mellé húztam karjaimat. Martha ugyan olyan mozdulatlan maradt, mint eddig.
- Elment, fiam. Utolsó leheletével is a családjáért, és népéért küzdött. Megtettél mindent. – nyugtatott atyám.
- A legerősebb feltámasztó bűbájt vetettem be.. Nem tudtam megvédeni... -
Anelyss mocorogni kezdett nagyapja karjai közt, elhunyt anyját figyelve. Kis szemei könnybe lábadtak, karjaival pedig felém nyújtózott.
- Mama... – szólt megtört hangon a lányom.
- Az első szó... Ez volt az első szava. – Lassan felálltam, majd a gyermekemért nyúltam. Apám átadta a lányt, aki minden erejével kapaszkodott. Tudja, hogy az anyja már nincs velünk. Érzi az ősi köteléken keresztül.
- Candrae ezért még megfizet... Nem érdekel mennyit kell várnom. Ha kell, földbe tiprom az egész országrészt, azért amit velünk tettek. Modeus nem ússza meg büntetés nélkül. - ránéztem a földön fekvő feleségemre, majd az utódomra szegeztem tekintetem. -  Erre megesküszöm.