Kaszab Petra - Határtalan harcos

Kaszab Petra - A határtalan harcos

- Mi van, elfogyott az erőd? Vagy csak most jöttél rá, kivel állsz szemben? - mondtam gúnyosan, majd nevettem rajta, hogy valaki tényleg azt gondolja csak úgy leverhet.

- Kegyelmezz, Darien! Visszaveszem, amit korábban mondtam. - könyörgött térdelve a senki.

- Na, még mit nem. – szóltam, majd elővettem a kezembe az íjamat a hátamról és lelőttem. Csak egy újabb idióta részeg senki, aki azt gondolta simán leteper. Miután végeztem vele, felültem Arkhezor sárkányom hátára és hazarepültem.

- Bátyám! Végre itthon vagy! - üdvözölt a húgom, Anna.

- Mi újság Anna? - ugrott a nyakamba boldogan.

- Elbizonytalanodtam...megint. - mondta és maga elé bámult.

- Nem sikerült megint meggyógyítani valakit? - kérdeztem és csak néztem rá, ahogy a mosolya elhalványul. Annának is képessége volt, mint nekem. Gyógyító volt, aki minden apró sebet meggyógyított. “Erenorország gyógyítója”, mindenki így hívta.

- Sajnos nem. Eszembe jutott apánk, hogy őt sem tudtam meggyógyítani, mert akkor még nem voltam olyan erős.

- Hé, kisbogár! Semmi baj. - felemeltem az állát, hogy rám nézzen.

- Köszi. - mosolya visszatért. - Gondolkodtam. Ugyebár apánk meghalt három éve és anyánk eltűnt négy éve. Mi lenne, ha megkeresnéd?

- Komolyan beszélsz? - néztem rá, az egyik szemöldökömet felemelve.

- Igen. Annyira magányosnak érzem magam, mert te mindig kint vagy a városban és embereket ölsz meg, ha úgy tartja kedved.

- Hát jó. Megpróbálom megkeresni anyánk, várj meg itthon.

Meggyőzött a húgom. Arkhezor, gyönyörű vérvörös sárkányomra pattantam és utamat Vorinba vettem. Erenornak van egy királya, Vektor, s egy törvény, miszerint nem lehet elhagyni Erenor országhatárát a király engedélye nélkül. Nos, magasról teszek rá, véleményem szerint Vektor kétszínű és utálatos. Jóbarátok voltak az apámmal. Az apám Ashvin egy csatában hunyt el, az ország legerősebb katonája és sárkánylovasa volt. Büszke vagyok, hogy ráütöttem. Anyám Charon apám halála előtt tűnt el. Valaki látta, ahogy Luannal, szép fehér, rózsaszínes sárkányával ment Vorinországba. Arkhezort apámtól kaptam még kiskoromba, ő tanított meg sárkányon lovagolni. Azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Vorin azért messze van és kíváncsi vagyok mi a büntetés, amiért nem kértem engedélyt, mert a következménye nem ismert, ami jár ezért. Tök mindegy, hisz úgy sem tudnak elkapni.

Egy folyó felett repültem, lejjebb ereszkedtem, hogy élvezzem a vizet. Közelebb hajoltam és egy hatalmas hippokamposz[1] tört ki. Egyből felismertem, kiskoromban nagyon érdekeltek a misztikus lények, mik a világ több különböző pontjain vannak, ezért elolvastam a róluk írott könyvet. Ennek az egyednek a szarvhossza 15-20 cm, már csomó embert képesek voltak felnyársalni vele és bosszúból a víz legmélyére visznek le, továbbá befolyásolni tudják a vizet, így hiába repültem feljebb, a víz addig emelkedett. Mikor jobban láttam a folyót rájöttem, hogy ezek a teremtények a tengereket bírják, nem pedig az annál kisebb vizeket és ekkor jöttem rá, hogy a királynak, Vektornak van köze ehhez, ő küldte utánam, a rohadék. Íjamat elővéve és erős hátizmom segítségével megsebesítettem az állatot elég volt annyi, hogy vérzeni kezdett máris tudtam manipulálni vérét a hemokinézis erőmmel. Abban a pillanatban jutott eszembe az egyed gyengesége, a lehelet. Gyorsan ráleheltem a víz felszínére, így buborékok jelennek meg a víz felszínén, ami az entitás adott nevét ábrázolja, kimondtam háromszor hangosan, ahogy kell, hogy Lucius, ilyenkor a hippokamposz megszelídül vagy széthullik a habokban. Meghallotta a lény és elsüllyedt. Miután sikeresen legyőztem tovább is álltam.

Később egy erdőbe értem, megpihentünk Arkhezorral, egy pataknál álltunk, mikor egyszer csak egy wolfeer [2] jött ki egy fa mögül. Ez az organizmus nem tolerálja, ha valaki megzavarja a békéjét, s úgy látszik én már csak a puszta jelen létemmel megzavartam, ugyanis elkezdett felém futni. Gyorsan felültem a sárkányom hátára és miközben repültem, az élő szervezetet elvezettem egy erdő melletti elhagyatott templomba. Sárkány háton a hátizmomat használva eltaláltam a wolfeert az íjammal. Bejutott a templomba, és meglepődött a kreatúra, hogy egy szót sem hallott. Ennek a lénynek ez a gyengesége, hiába kedveli a békét, közben mindig hallani akar valamit, de most nem hallott semmit, csak a csendet, ami zavarta füleit. Az elhagyatott templom, ahol egy szó sincs. Megsebeztem magam az egyik vesszőmmel, a képességemmel a kifolyt vérből egy hatalmas éles vér pacát alkottam és átszúrtam az állaton, egyenesen a szívébe. Jobban szemügyre vettem az állatot és egy levél volt a szájában, felbontottam. Vektor üzent nekem:

Kedves Darien!

Eljutott hozzám a hír, hogy az engedélyem nélkül hagytad el az országot, ezért küldtem érted a hippokamposzt, hogy holtan hozzon vissza, de megtudtam, hogy nem sikerült, így most a wolfeert rendeltem érted, ha ő sem lesz képes téged visszahozni, akkor egy olyan teremtényt küldök hozzád, ami már biztosan holtan hoz téged vissza.

Üdvözlettel: Vektor király

A nyavalyás, azt gondolja, csak úgy megölhet, hát eddig nem sikerült és továbbra sem fog, de mindenesetre azért kíváncsi vagyok arra az egyedre.

Egy mezőn voltunk, ami mögött egy erdő volt, amit hó borított végig. Örültem, hogy nemsokára Vorinban leszek és esélyem lesz megtalálni az anyámat. Hirtelen hangos lépteket hallottam az erdőből, egyre hangosabb volt, hisz valami közeledett, valami nagy. Ekkor megmutatkozott, egy hatalmas wendigo [3]. Arkhezor elém állt, hogy védjen és tüzet okádott a lényre. A wendigo továbbra is futott felénk, meg se hatotta a tűz. Meglőttem az íjammal, ami rossz ötlet volt, mert csak dühösebb lett. Felszálltam Arkhezorra, de az entitás már olyan közel volt, hogy megkarmolt, így vérezni kezdett a tetovált hátam, karmai egyenesen a hátizmaimba fúródtak. A levegőben gondolkoztam mi lehet ennek az állatnak a gyengesége, de nem jutott eszembe. Ekkor már Vorin felett repültem, úticélom a vorini múzeumba vezetett, lerepültem az épület elé, ahol leszálltam, a wendigo még mindig a nyomomban volt. Hátranéztem a kreatúrára és ekkor eszembe jutott végre, hogy a gyengéje a tükör, ha meglátja magát egyben elmenekül, mert meglátja emberi mivoltját és megrémül, majd örökre elmenekül, azt, hogy hová, azt senki sem tudja. A múzeumban egy szobába értem, szerencsémre a szobában több tükör is körülvett, a wendigo a zöld szempáromba nézett, mikor oldalra fordult és meglátta magát, elrohant. A könyv a szoba közepén volt, amiért jöttem. A könyv címe: Vorin történelme. A mi családunk elég híres, szóval, ha anyám itt járt, azt biztos feljegyezték benne. Lapozgattam az oldalakat, és írtak róla benne. Csak egy oldalt írtak róla:

1923. május 28.

Charon érkezése országunkban. A nép nagyon örült, hogy hirtelen közösségünkbe érkezett. Mindennap vásárolt a vásártéren, de minden másik napon ijedtnek és fáradnak látszott. Összesen három napig tartózkodott nálunk, mikor a harmadik napon a fehér, rózsaszínes sárkánya Luan megrémült, bedühödött és a vásártéren mindenki előtt felfalta. Tisztességesen eltemettük Charont. Nyugodjon békében!

-H-Hogy mi? - el se akartam hinni, amit most olvastam el. Luan megölte volna? De hisz mindig is jó volt anyámhoz, sose bántotta volna. Ezt nem értem. Hirtelen a tükrök halk hangon beszéltek hozzám: Gyenge vagy! Semmire sem vagy jó! Egy senki vagy! Mérges lettem mindenért és sorjában nyilakat lőttem körbe a tükrökbe.

Hazafelé repültem és azon járt az eszem mégis hogyan fogom közölni a húgommal, hogy anyánk már rég meghalt. Még azon gondolkoztam, hogy megölöm Vektort, amiért utánam küldte ezeket a bestiákat.

Hazaértem és a látvány, ami fogadott, térdre kényszerített. A húgom holtan feküdt a padlón, mellkasában egy tőrrel. Szegényen látszott, hogy küzdött, kezei a tőr körül voltak. Próbálta begyógyítani a sebet, de nem sikerült. Ezután vettem észre a mellette lévő levelet:

Kedves Darien!

Mivel a wendigot is legyőzted, nem értem hogyan, így nem volt más választásom, mint megölni a szeretett húgodat, csak úgy, mint ahogy édesanyádat négy évvel ezelőtt. Megparancsoltam Charonnak, hogy menjen el Vorinba és soha többet ne térjen vissza és senkinek se szóljon a parancsomról. Még azt is mondtam neki, hogy soha többet ne használja jég erejét. Majd három nappal később egy katonám megmérgezte Luant, aki megrémült és nem ismerte fel anyukádat, így felfalta. Gondolom nemrég tudtad meg, hogy halott és nem pedig csak eltűnt. Azért öltem meg, mert irigy voltam apádra, hogy őt mindig is jobban tisztelték az emberek, apád halálát is én intéztem el, direkt küldtem olyan helyre a csatában, ahol biztos elbukik. Te rád is azért küldtem az állatokat, hogy biztos halálod legyen, de úgy látszik erősebb vagy apádnál, erősebb, mint gondoltam. Igazából ezért a törvényszegésért csak börtönbüntetés járna, de amint megtudtam, hogy te szegted meg, így kihasználtam a lehetőséget, hogy veled is végezzek.

Üdvözlettel: Vektor király

Ez csak még egy okot adott, hogy megöljem azt a szemetet. Következő lépéseim a kastélyba értek, ahol minden katonával végzett Arkhezor a tüzével, én pedig vesszőt lőttem Vektor torkába. Ezután én lettem Erenor királya, mindenki félt tőlem és vörös sárkányomtól Arkhezortól.

Vége