Ítélethozó - Kanin

Ítélethozó - Kanin

A zuhany alatt állok, az egész helyiséget ellepi a pára, a levegő meleg és fülledt, enyhe narancs és pirosbors illata lengi körbe a helyiséget. Érzem, hogy a reggeli edzéstől megfeszült hátizmaim a forró víz alatt lassan kiengednek. A bennem Élő szerint nincs sok esély rá, hogy tényleg repüljek majd, szerinte apám is csak azért hagyja, hogy még 19 évesen is edzéssel töltsem az időmet, mert fiú vagyok, a húgomat nem fogja támogatni ebben. Tudom, hogy mindenkit tanítanak repülni 5-12 éves korig, mert meg akarják adni nekik az esélyt arra, hogy szárnyakat kapjanak. De a rengeteg edzés és gyakorlás után sem mindenki képes rá, hogy megfelelően használja a izmait a szárnyak mozgatásához, én mégis úgy érzem, hogy nekem sikerülni fog. A bennem Élő ezekre a gondolatokra felkacag, nevetése visszhangzik a koponyámban: Mégis, miért érzed magad ennyire különlegesnek Kanin? Mit gondolsz ki vagy te? Nem válaszolok neki, megtanultam, hogy úgy kell tennem, mintha nem is létezne. Pedig nagyon is ott van. Felveszem a szappant, bedörzsölöm az izzadt hajamba. De Őt nem lehet csak úgy elhallgattatni, mindig ott van a fejemben, mindent lát, mindent hall. Bármikor megszólalhat és én nem tehetek ellene semmit. Folyton elfelejtkezel arról, hogy nem dönthetsz a sorsod felett. Így van megírva a jövőd, neked élned kell benne, nem szabad ilyen ajándékot visszautasítani. Mindenki azt várja tőled, hogy Gyógyító légy, ne okozz nekik csalódást fiú!

Nem mindig sikerül figyelmen kívül hagyni a bennem Élőt. Néha már hangosan válaszolok neki, és tudom hogy ez nem normális. Az iskolában tanultunk a fejben lévő betegségekről, azt is tudom mit kell tenni, ha az elmét megszállja egy lidérc vagy valami hasonló végzetes szörnyeteg. De ilyenről nem volt szó soha, ezért el kell titkolnom mindenki elől. Az általános tantárgyak mellett mint a mágia, a lénytan, a démonharc és a repülés-felkészítés, még a legegyszerűbb iskolában is kötelező tantárgy a gyógyítás, mert ha valaki Gyógyítónak születik és nem kap megfelelő képzést, akkor az élete vész kárba, és nem csak az övé, hanem rengeteg más emberé is, akit megmenthetett volna. Főleg most, a háború közeledtével lesz rájuk a nagyobb szükség. Vannak ősi történetek arról, hogy az Élup háborúban egyszer egy Gyógyító több tízezer embert mentett meg egy tükör szilánkjával.

Senki sem vagy Kanin, nem lehetnek céljaid, Gyógyító vagy és ez hamarosan kiderül. Megint nem válaszolok, forróbbra állítom a vizet, próbálom kizárni a bennem Élőt, amit tudom hogy nem lehet, mert a fejemben van, mindig. Soha nem hagy békén, de tudom, hogy igaza van.

Gyógyítónak születni kell, de ez nem derül ki mindig azonnal. Legkésőbb 21 éves korban viszont igen, ezért kell mindenkinek megtanulni ezt a mesterséget. A Gyógyítók a tükör segítségével gyógyítják meg a betegek felszíni és belső sebeit és szívbajait, sőt olyanokat is, ha az emberbe lidérc vagy szellem költözik. Meg tudnak gyógyítani mindent. Ennek az a folyamata, hogy a beteggel együtt a mágikus tükör elé állnak, és így olyan mélyre láthat a Gyógyító amennyire csak szükséges, így fény derül a helyes orvoslási módszerre is. Erre csak egy Gyógyító képes. Ha a beteg válságos állapotban van, akkor a Gyógyító meglát a tükörben a Szót, és a beteg meggyógyul. Minden embernek megvan a Szava, amit csak a Gyógyító képes meglátni.

Hirtelen éles fájdalom hasít a bordáim közé, olyan érzés, mint amikor egy fekete köddémon mélyeszti tűhegyes a fogait az emberbe. A földre esem, a párától alig látni a helyiségben, a víz végigfolyik a falakon. A fájdalomtól görcsbe rándul a testem, nem bírok megmozdulni, minden elsötétül, a pára bekúszik a szemem mögé. Nem kapok levegőt, egyáltalán nem kapok levegőt. Ki kell bírnom, mindjárt elmúlik. Minden Gyógyítónak meg kell tapasztalni, meg kell ismerni azokat a fájdalmakat, amikkel a hivatása során küzdenie kell. 

A bennem Élő hangjára ébredek, még mindig fekszem. A pára eltűnt, a fürdőszoba teljesen kihűlt, a csapból már jéghideg víz folyik, meglátszik a leheletem is. A fájdalom elmúlt, nem látok sebhelyet. Elfog a rettegés. Ez nem lehet, nem lehet. Éreztem a démon harapását, éreztem. Jó reggelt Kanin, na nem megmondtam hogy Gyógyító vagy? Tudod mik a jelei, nem tagadhatod le őket! Hagyj békén! Nem ordítok, türtőztetem magam. Elzárom a csapot és megtörölközöm. Az előbb úgy viselkedtél mint egy lány, mint egy nagyon gyenge kislány. Hagyd abba! Nagyon dühös vagyok, nincs joga belelátni a gondolataimba, nincs joga megszólalni, mégis mindezt megteszi. Kanin, a sorsod elől nem menekülhetsz! Bólintok, tudom hogy igaza van, de én ezt nem akarom elfogadni. Felöltözöm és gyorsan felmegyek a szobámba. Még mindig nagyon kora van, anyám is csak egy fél óra múlva fog felkelni, apám és Neden csak utána.

Anyámat nem sokan szeretik, mondjuk megértem, rászolgál. Folyton parancsolgat, mindenkit lenéz, semmi sem elég jó neki bármennyire is igyekeznek a kedvében járni. Mindenkivel így viselkedik. Minket is erre nevel, próbálja megtanítani, hogy mi mindenkit a földbe tiporhatunk, mert mi mindenkinél többek vagyunk. Apám pedig, hát ő máshogy nevel, szerinte mindent egyedül kell megpróbálnom, soha nem kapok segítséget. Ha valami nem sikerül, nem kapok második esélyt. Anyám nem szeret minket, nem szereti a saját fiát és lányát, nem szereti apámat sem, nem szeret senkit. Néha azt mondja hogy szereti a zenét, a halat, szereti az elegáns ruhákat, valójában fogalma sincs mit jelent szeretni, őt se szerette soha senki. Mindig ilyenek voltak, sosem voltak kedvesek, se velem se Nedennel, pedig ő még csak 9 éves és ráadásul lány is, a lányokkal máshogy kell bánni. Tudom hogy különösebben nem tehetnek arról, hogy ilyenek, ezt tanították nekik a szüleik és nekik az ő szüleik. Generációk óta nem használják a Szeretetet. Nem hibáztatom őket azért mert ilyenek, de én sem szeretem őket. Nedennel más a helyzet ő a húgom, meg kell védenem, a szüleink nem fogják. Ne nyafogj már annyit, mikor leszel már férfi? Ilyen az élet fogadd el, nincs szükség a Szeretetre. Megint mondja, nem hagy békén.

Odakint egyre világosabb van, a nap besüt az ablakon, a padlóra és a falra arany csíkokat fest. A fény lassan halad tovább a szürke falon, amint odaér a tükörhöz, amint eléri a sugarak két irányból ragyogják be a szobát. Gyűlölöm azt a tükröt, gyűlölöm, mert a jövőmet jelképezi, amire nem vágyom, nem akarom, hogy teljesüljön. Tudom, hogy mindenki azt várja el tőlem, hogy gyógyítsak, főleg most a háború küszöbén, és minden jel arra is mutat, hogy Gyógyítónak születtem. De én ezt nem akarom, nem akarom, akkor sem ha muszáj! Szárnyakat akarok! Eddig mindenben engedelmeskedtem az Elvárásoknak, mindig szót fogadtam apáméknak, de ebből elegem van!

Csak egy mód van arra, hogy elkerüljem a sorsom: meg kell halnom. Máshogy nem menekülhetek el. Nincs is hova mennem, a jövő elől nem lehet elbújni. Kanin, mit képzelsz ? Nem ölheted meg magad, nem ölhetsz meg egy Gyógyítót! Szükség van rád a háborúban! A szüleid is ezt várják tőled!

Hirtelen nagyon ingerült leszek, miért nem maradt inkább csendben, miért nem fogja be a száját? Nem érdekel ki mit mond! Miért nem érti senki, hogy nem akarom? Én ezt nem akarom! Ilyen az élet, el kell fogadni, bele kell törődni mindenbe! Ez rajtad kívül mindenkinek sikerült. Kinyitom a szobám ablakát, nagyon magasan vagyok. Kanin, ugye nem csinálsz semmi ostobaságot? Fellépek a párkányra. Kanin, azonnal szállj le onnan! Rendben! Leszállok!

Lendületet veszek. Olyan békés itt minden, és szép, gyönyörű. Zuhanok a mélybe. Mégis hogy tehetted ezt? Mi lesz Nedennel Kanin? Mi lesz a húgoddal, akit rajtad kívül senki sem szeret? És ha beteg lesz? Te meg tudnád gyógyítani! Tényleg ezt tennéd vele?

Kapálózni kezdek ahogy hirtelen utat tör bennem a felismerés, hogy mit is teszek pontosan. Nem tehetem ezt Nedennel, nem tehetem! Teljesen elfog a pánik, valamit tennem kell, biztos van még valami lehetőség. De közben tudom, hogy én hoztam meg a döntést, most viselnem kell a következményét. Nem Kanin! Csak repülj!

Szárnyak nőnek ki a hátamból, és úgy irányítom őket, ahogy tanultam annyi éven keresztül. Sikerült! Repülök, tényleg repülök!