Horváth Adél - Fordulópont

Horváth Adél - Fordulópont

-Hála a jó égnek! Azt hittem, már sosem jöttök! - ezzel Brigi átölelte vendégeit, Ádámot és Laurát. Öröme határtalan volt, nem gondolta, hogy ilyen hamar fogadni tudja osztálytársait, de szerencsére az anyukája egész délutánra orvoshoz ment, húgai pedig tanulószobán voltak az iskolában.

-Jaj, bocsi a késésért, csak késett ez a fránya busz... - magyarázkodott Laura egy sóhaj kíséretében. Levette cipőjét, és belépett a közvetlen az előszobából nyíló nappaliba. - Hű, de szép az új lakásotok!

-Szépnek nem nevezném, de otthonos, az biztos - hárította a dicséretet Brigi.

A házigazda körbevezette barátait az újdonsült birodalmában. Mikor a végére értek, Ádám feltette a kérdést, ami egy ideje már fúrta az oldalát:

-Mit fogunk itt csinálni? - nem hitte, hogy egy ilyen helyen el tudja ütni a délutánt, még úgy sem, hogy Laura is jelen volt, mint barátnő, és Vilit még várták, aki gyermekkora óta a legjobb barátja volt. Brigi két húgával, és csak az anyukájával élt egy lakásban, tehát semmilyen "fiús" dolgot nem talált volna itt.

-Én úgy terveztem, társasozunk - felelte Brigi.

-Egész délután?

-Szerintem igen, hisz' tudod, Vili mennyire szeret játszani.

Ádám nagy levegőt vett. Ha akadt rá mód, kerülte a társasjátékokat.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Brigi már futott is az ajtóhoz, hogy beengedje az újabb jövevényt.

-Szevasz, Vili! - egy kézfogással pacsiztak, úgy, ahogyan a fiúknál haver és haver között szokás. Brigivel is így csinálták az osztálybeliek, kivéve Ádám. Ő elutasította, mondván, hogy barátnője van, és nem szeretne más lányokkal érintkezni.

Vili lazán kibújt a cipőjéből, és egyből a nappaliban terpeszkedő dohányzóasztalhoz rohant. Alul tárolták ugyanis azt a csekély mennyiségű társasjátékot, amit Brigiék átköltöztettek. A készletet szemlélve azonban a fiú csalódott lett. 

-Csak asszociációs-és partijátékok vannak! - állapította meg csalódottan.

-Jaj, igen. Mi ezeket szeretjük - felelte Brigi. - Szeretnétek valamelyikkel játszani?

Mivel azonban nem volt sok más elfoglaltsági lehetőség, ez költői kérdés volt. A vendégek óvatosan bólintottak. Pár pillanatig kínos csönd támadt, mindenki azon gondolkozott, melyikkel játszana szívesen. Végül Laura megszólalt:

-Ú, a Dixitet ismerem! Az nagyon klassz, játsszunk azzal!

Az ötletet mindenki elfogadta, csak legyen valami. Egy perccel később már az asztal körül ültek. Brigi ismertette a szabályokat.

-Mindenkinek 6 kártyája van, amit nem szabad megmutatnia a többi játékosnak. Az, aki éppen soron van, ad egy címet, vagy mond egy mondatot a kártyájáról, és fejjel lefele leteszi. A többiek kiválasztják a saját gyűjteményükből azt, amelyik szerintük a legjobban passzol ehhez. A letett kártyákat megkeverjük, és kiterítjük azt asztalra. Innen pedig ki kell találni, melyiket rakta a mesélő.

-Jól hangzik - bólogatott Vili. - Ki kezd?

Mindenki várta, hogy valaki bevállalja az első kört, kivéve Ádámot. Zsörtölődve ült a kanapén, miközben Laura engesztelőleg simogatta a kézfejét.

Brigi számtalanszor játszott már ezzel. Szerette a szürreális képeket, amelyek a kártyagyűjteményt képezték. Egy álmot vagy fantasytörténetet juttatott eszébe.

-Kezdek akkor én - mondta, majd osztás után szemügyre vette saját készletét. Sok jó lapot kapott, ám az egyik azonnal megragadta a figyelmét. Az éjjeli, erdős tájon egy kisfiú térdelt, kezében egy ládával, amiből aranyszínű fény áramlott csodálkozó arcába. Rongyos ruha volt rajta, háta mögött tárolta a kis batyuját. Szegénynek látszott. Most viszont mintha rátalált volna valamire, ami ezen változtat. Erről jutott eszébe a szó, amit címként adott...

-Fordulópont - mondta végül. Ezután pislantott.

Kinyitotta a szemét. Aranyszínű fény vakította el teljesen. Lába alatt füvet érzett. Hátrafordította a fejét, és meglátta a kis, kerek batyut. Lecsukta a láda fedelét, hogy lásson, és kibontotta, hogy szemügyre vehesse a tartalmát. A benne lévő gombócból hirtelen téglalap lett, és ahogyan Brigi kihajtogatta, rájött, mi az. Az összes holmija egyenlő volt egy takaróval.

A lánynak ekkor nyílt alkalma körbenézni. Pontosan ugyanaz a táj vette körül, ami a kártyán is a fiút. Csak ekkor ötlött a fejébe, hol van, és mégis hogyan került oda. Nem sok ideje maradt azonban töprengeni. Hirtelen hangokat hallott. Volt valaki mögötte, érezte a leheletét. Lassan fordult hátra. Egy töpörödött öregasszony állt mögötte, aki pontosan úgy festett, mint a banyák a népmesékben. Brigi azonban nem olyan lány volt, aki megijedt kifogásolható külsejű emberektől.

-Ki maga? - kérdezte egyből.

-És te? - szólalt meg rikácsoló hangján a banya. - Hova tüntetted azt a fránya Jancsit?

Tényleg! Hova is lett a kisfiú? Brigi nem tudott válaszolni.

-Izé, lehet, hogy már rég messze jár. Nem láttam.

-Hazudsz! - recsegte az öregasszony. - Az előbb még ő ült itt! Oszt' pislogok egyet és te vagy a helyében!

Brigi is lehunyta a szemét, mielőtt a helyére került volna.

-Miért keresi egyébként? - próbált nyugalmat erőltetni magára a lány. Kissé megijedt az előbbi kiáltástól.

-Vissza kő' vinnem a tanyára. Rálelt a földesura frissen kibányászott aranyára, oszt' meglépett vele. Kicsit olyan, mintha tervezett szökés lett volna, hisz' batyut is vitt magával.

-Akkor ebben a dobozban arany van? - mutatott Brigi a ládikára. Akkor jött rá, hogy ezt sem nézte még meg.

-Bezony! - mondta az asszony mosolyogva, és ráncos kezébe vette. Brigi közelebb ment hozzá, hogy lássa, amint felnyitja. A ládából erős fény áradt ki. Ezért csukta be Brigi percekkel azelőtt. Nem látott tőle. Úgy tűnt, a banya sem.

A lány belenyúlt a dobozba. A tapintásból ítélve viszont nem tiszta arany volt. Brigi egy mozdulattal kitépte a dobozt az öregasszony kezéből, és a földre szórta a tartalmát. A néninek rikoltania sem volt ideje, mert ekkor mindketten meglátták, ami a fűre ömlött. 

-Hiszen ez... A magyarországi forint! - kiáltott fel Brigi.

-Né' már, nem is arany volt! Mi volna ez? - szólalt meg vele egyidőben a banya.

-Mit jelentsen ez? - nézett maga elé tehetetlenül Brigi. Semmit nem tudott erről a világról, sejtelme sem volt, milyen fizetőeszköz használatos itt. Az asszonynak is megmutatta felfedezését.

Nem merültek sokáig a gondolataikba, a lány ugyanis meglátott valamit a fűben, ami szintén a dobozban volt azelőtt. Felemelte, és meglátta saját hasonmását.

-Egy tükör volt az alján! - mutatta a néninek. Ezzel vakított el minket! Visszaverődött róla a sok csillag fénye.

A banya szemlátomást nem értette, hogyan vert át ezzel mindenkit a földesúr, Brigi pedig azt nem, hogy miért. Honnan van olyan fizetőeszköze, mint a mai Magyarországnak? A néni nem ismerte, tehát ők nem ilyet használnak. Mi az oka annak, hogy nem mutatja meg másoknak?

-Milyen messze van innen a tanya? - kérdezte végül.

-Ó, csak egy köpésre. Látod, annak a mezőnek a végén - azzal hátrafele mutatott.

-Nem megyünk el hozzá, és kérdezzük meg? - tudakolta Brigi.

-Nem lehet, má' alszik réges-rég. Azé' most lopta el a ládát a Jancsika.

Brigi azonban ügyet sem vetett rá. Tudta, vagyis inkább remélte, hogy nem lesz örökké lehetősége kideríteni a titkot. A dobozzal együtt megindult a birtok felé.

-Hé’! Mondtam mán, hogy alszik! Jaj annak, aki őt zaklatja álmában! - ezzel az öregasszony megpróbált feltápászkodni, ám összeesett. - Aúúúú! A hátam! Tudod, néha van egy kis gond a hátizmommal...

Brigi úgy döntött, ignorálja, és nemes egyszerűséggel otthagyta a boszorkányt. Nem igazán érdekelték a következmények, szinte biztosra vette, hogy visszajut a való világba. Futásnak eredt a tanya felé.

Odaérve meglátott egy magas, karcsú fiatalembert, akiről egyértelműen sugárzott, hogy földműves. Brigi megkérdezte tőle, melyik helyiségben alszik az úr. Benyitott a vályogházba, és közben azon gondolkozott, hogy nagyon nem így képzelte el az uradalmat...

Nagy levegőt vett, majd bekopogott. Körülbelül tíz másodpercet várt, de semmilyen válasz nem érkezett. Még egyszer kopogott. Megint semmi. Ekkor azonban észrevette, hogy fény szűrődik ki az ajtó alatt. És morajlást is hall! Vajon ez az egész csak most kezdődött, vagy...

Brigi teljes erőből nekiment az ajtónak, és kivágódott. Odabent pedig a valaha volt legabszurdabb látvány fogadta! Vélhetően a földesúr kenőccsel kenegette egy nő hátát, aki nem volt más, mint az anyja! A lánynak valósággal elállt a szája.

-Anya, te mi a... búbánatot keresel itt? - Brigiben vegyes érzelmek kavarogtak. Láthatóan az anyja is meglepődött érkezésén.

-István a személyi orvosom, vagy, ha szakszerűen szeretném nevezni, a gyógyítóm. Segít megtisztítani attól, ami a világban lerakódik a bőrömön. Nem csak a szösztől, portól, hanem a különféle terhektől is. Ezt a kenőcsöt sajnos nem tudom átvinni a mi világunkba.

Brigi lassan bólintott. Értette, miért nem mondta el neki, de volt még egy kérdés a fejében.

-Hogy jutok vissza a mi világunkba? Tulajdonképpen hogyan kerültem ide eredetileg?

-Én mindig csak megfogom ezt a kártyát, és megpróbálom átérezni a hangulatát. Sosem ugyanúgy néz ki, ezért minden alkalommal más élményben van részem.

-Tehát úgy jutok ki, hogy...

-Halihó! - hallatszott egy hang a külvilágból. Brigi az ablakhoz sietett, kitárta, és a forrása felé nézett. Az egyik csillag sárgájában Jancsi vidám arcképe látszott. - Kedves Brigi, csak néhány perce jöttem. Olyan üdítő itt a barátaiddal! Hadd ne kelljen még hazamennem!

Brigi az anyukájára, majd a gyógyítóra nézett.

-Maradhatok egy kicsit?

A gyógyító földesúr szinte azonnal rávágta a választ:

-Persze, annyi érdekes táj van errefelé! Amint megkerül a pénzládám, elengedlek.

Briginek ekkor jutott eszébe, hogy a töpörödött öregasszonnyal együtt a fűben hagyta az érméket. Hirtelen kirohant a szobából, majd a házból. Futott dombon, mezőn át, meg sem hallva az anyja kiáltását:

-Brigiiiiii! Hol a láda?