Felső Liza Szófia - A dermesztők

Felső Liza Szófia - A dermesztők

A tanár monoton hangját félbeszakította a csengő dallama. Felpattantam, felkaptam a táskám, majd kiléptem a teremből. A suli elé kiérve bevártam a többieket. Hamarosan megjelent az ajtóban Alenka és Iza, együtt indultunk el kedvenc helyünkre, a várba.

Beérve kicsit elcsendesedve folytattuk a beszélgetést, majd követve a homályos folyosókat egyre beljebb jutottunk az épületbe. Egymás után jártuk körbe a termeket, majd egyszer csak a toronyszobába értünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. A lányok gyorsan, szinte csak körbepillantva mentek is tovább, észre sem vették, hogy lemaradtam. Hallottam, ahogy a hangjuk egyre halkul, miközben távolodnak.

Körbefordultam és ekkor vettem észre egy tükröt. Nagyon régi, szépen faragott, faborítású tükör volt. Éreztem, hogy valamiképp húz magához, így közelebb léptem. Majd gyorsan körbepillantva ellenőriztem, hogy van-e valaki rajtam kívül a szobában. Ám láttam, hogy egyedül vagyok, így átléptem a piros szalagot, ami elválasztotta a tükröt a látogatóktól. Még közelebb léptem a tükörhöz, majd finoman és óvatosan megérintettem. Ekkor hirtelen forogni kezdett körülöttem a világ, végül minden elsötétült.

Egyszer csak megszűnt ez a furcsa érzés és megint ott álltam a toronyban. De mintha valami megváltozott volna. Eltűntek az elkülönítő szalagok, minden újabbnak látszott. Kinéztem az ablakon és elakadt a lélegzetem. A város, ahol élek és minden napomat töltöm, köddé vált. Helyette csak egy sokkal kisebb, egyszerű kisvárost láttam, ami semmiben sem hasonlított Ljubljanához. Ekkor belépett a szobába egy idős asszony. Amikor meglátott, először félelem futott át az arcán, de végül elmosolyodott.

- Sandra? – szólított meg. Erre nagyon elcsodálkoztam: ki ő és honnan tudja a nevem, de a legfontosabb, hol vagyok?

- Sandra, tudom, hogy ez egy rémisztő helyzet, de végig kell most hallgatnod. Én vagyok azért a felelős, hogy idekerültél. Visszahívtalak a múltba, mert csak te segíthetsz rajtunk. Én a te elődöd vagyok, vagyis te az én leszármazottam

- Miben segítsek?

- Biztos tudod, hogy abban a Ljubljanában, ahonnan te jöttél, a Mészárosok hídján mindenféle furcsa, félelmetes szobor áll. Emberi alakok, akik belefagytak egy mozdulatba és valamelyik szét van marcangolva. Valamint Ljubljana jelképe a sárkány. Ez a két dolog összefügg. Itt az én időmben sárkányok tartják rettegésben a várost. Időközönként felbukkannak, és szörnyű csapással sújtják az embereket. A leheletük megdermeszti, kővé fagyasztja azokat, akiket elér. Ezután egy napig elvonulnak, amikor visszatérnek, szétmarcangolják, megeszik a megdermesztett áldozatokat. Megtudtam, hogy neked gyógyító képességed van, fel tudod éleszteni a dermedt embereket. Csak meg kell érintened őket, s azok máris visszanyerik az életüket.

Le voltam döbbenve. De nem volt időm sokat töprengeni, mert cselekedni kellett. Eszembe sem jutott, hogy nem segítek, nagyon elkeserített a városom sorsa. Az asszony, akiről közben kiderült, hogy Irenának hívják, levitt a városba. Sehol sem láttam élő embereket, csak a megdermedt alakok voltak az utcákon. Mindenki be volt zárkózva, üresen kongott a város. Odaléptem egy kislányhoz, aki kővé fagyva állt egy ház bejáratában. Megérintettem a kezemmel, de nem történt semmi. Riadtan néztem Irenára, akinek erre eszébe jutott valami: egy varázsszót is ki kell mondanom.

A szó pedig ez volt: Zmajgia. Amint kimondtam, a kislány testét arany csillámok borították be, majd lassan megmozdult. Elmosolyodtam, ahogy láttam, hogy sikerült, s ráadásul könnyen is ment. Ezután körbejártuk a várost és mindenkit meggyógyítottam. Az emberek először csodálkozva néztek ki a házaikból, majd boldogan futottak hozzátartozóikhoz. Bár senki sem ismert engem, mégis sírva öleltek át és sűrűn hálálkodtak nekem.

Amikor végeztünk, beszélgetve sétáltunk fel a várhoz. Mielőtt beléptem volna a tükörbe, felötlött bennem még egy kérdés. A sárkányok mit fognak szólni ehhez, amikor holnap visszatérnek?

- Ezt nem tudhatjuk – szólt Irena. – Ezért is adok neked egy mágikus gyűrűt, ezen keresztül fogok üzenni, amikor szükség van itt rád.

Átvettem a gyűrűt és felhúztam az ujjamra, majd a tükörhöz léptem. Megint elfogott az a fura, szédülő érzés, majd ismét a jelenben találtam magam.

Gyorsan kinéztem az ablakon és elégedetten nyugtáztam, hogy visszatértem, minden a régi. Viszont azt is láttam, hogy már besötétedett. Így gyorsan kisurrantam a várból, szerencsém volt, hogy nem zártak még be. Alenka és Iza természetesen már nem voltak ott.

Hazaérve észrevettem, hogy idegen emberek vannak a nappaliban. Egy házaspár és két gyerek. Gyorsan megkerestem anyát a tekintetemmel, majd ránézve felvontam a szemöldököm. Anya a fejéhez kapott, ezután közölte, hogy reméli, nem bánom, hogy áthívta Filipéket. Ekkor jutott eszembe, hogy a múlt megváltoztatásával a jelent is megváltoztattam. Ez nagyon megdöbbentett, hiszen sosem gondoltam volna, hogy ilyen fontos dolgot vittem véghez. Új emberek bukkannak fel az életben és ez csak nekem tűnik majd fel. Ők az általam felélesztett személyek leszármazottai. Hamar kiderült, hogy Filipék közeli rokonaink, nem sikerült kiderítenem pontosan, de a gyerekek valami unokatesófélék. Az viszont kiderült, hogy a fiú, Mark az évfolyamtársam.

Másnap a suliban épp földrajz órán ültem, amikor fényleni kezdett az ujjamon a gyűrű. Gyorsan a zsebembe rejtettem a kezem, majd felálltam és kikéredzkedtem mosdóba. Kisiettem a teremből, aztán futni kezdtem a folyosón. Kilopakodtam a portán és rohanni kezdtem fel, a várba.

Egyenesen a toronyszobába mentem, de a tegnapi nappal ellentétben, ma nagyon sokan voltak. Lehetetlen volt feltűnésmentesen a tükörhöz lopakodni. Aztán egy pillanatban úgy tűnt, kiürül a szoba. Ezt kihasználva már ugrottam is a tükörhöz. A túloldalon már várt rám Irena.

- A sárkányok visszatértek és szanaszét szóródtak! Körberepülik az egész várost, félelmetes, hogy mennyi mindenki megdermedt már.

Ezek hallatán már indultam is volna, de ekkor valaki kilépett a tükörből. Mark volt az, az unokatesóm. Csodálkozva nézett körül, majd mikor meglátott, ömleni kezdtek belőle a kérdések. Kiderült, hogy a suliból követett engem, mert kíváncsi volt, hova lopózom tanítás alatt. Irena rám nézett, de amikor látta rajtam, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel, úgy döntött, megbízik benne és elmond neki mindent. Mark egész gyorsan felfogott mindent, és úgy döntött, segít nekünk.

Lent a városban hatalmas káosz uralkodott. Életemben először láttam sárkányokat. Fent repkedtek a házak felett. Az emberek össze-vissza rohangáltak és már jó pár megdermedt alak is állt az utakon. Megbeszéltük a feladatokat. Mark és Irena az embereket próbálja majd biztos menedékbe vinni; nekem pedig fel kell élesztenem minden megdermedt embert.

Ekkor kezdetét vette a hatalmas munka. Ezután csak néha láttam őket, de beszélni nem tudtunk. Mindhárman teljes erőnkből dolgoztunk, de úgy tűnt, nincs eredménye. Miközben gyógyítottam az embereket, az is kiderült, hogy rám immunis a sárkánylehelet, így legalább erre nem kellett figyelnem. De közben azt is észrevettem, hogy minden egyes ember meggyógyítása kivesz belőlem.

Éppen a következő emberhez értem, amikor láttam, hogy Mark az. Gyorsan kimondtam a varázsszót, majd megérintettem, éreztem, hogy megremegek a fáradtságtól. Ahogy feléledt, rögtön beszélni kezdett. Elmondta, hogy mielőtt egy sárkány lehelete megdermesztette, hallotta beszélni őket. Ezen elgondolkodtam, hiszen ha nekem gyógyító képességem van, akkor az is lehetséges, hogy Mark érti a sárkányok beszédét. Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk, hátha képes lenne beszélni velük.

A kiválasztott sárkány viselkedése rögtön megváltozott, amint észrevette, hogy Mark érti, amit mond. Leszállt mellénk és lehajtotta hozzánk a fejét. Párat kellett csak kérdeznünk, máris megnyílt nekünk és elmondott mindent.

Attól viszont féltünk, hogy megdermeszti Markot, így ő inkább bebújt két ház közé, onnan hallgatta a történetet, amit a sárkány mesélt. Amikor befejezte, Mark felém fordulva elmondta, hogy el kell mennünk a sárkánnyal, de sietnünk kell, így majd útközben elmond mindent. Félve kapaszkodtam fel a sárkány hátára, nem tudtam megbízhatok-e benne. A sárkányt Lunának hívták, gyönyörű fekete sárkány, ezüst pikkelyekkel. Miközben megemelte a szárnyait, a hátizma megfeszült és felemelkedtünk a levegőbe. Utazás közben Mark elmesélte a sárkányok történetét.

A sárkányok egy messzi, északi hegyen éltek. Azonban vadászni egy másik helyre jártak. Ez a két hely között volt Ljubljana. Ám az utóbbi időben a vadászhelyükön elfogyott az élelem, mivel a hegyi kecskék, őzek, zergék száma lecsökkent. Így Ljubljanában is megálltak állatokra portyázni, de közben bűvös leheletük megdermesztette az embereket. Mindezt ők szinte észre sem vették, s mivel nem találtak élelmet, továbbrepültek a Ljubljanán túl eső vidékekre. Ott egy napig kutakodtak, majd éhesen visszaindultak. Hazafelé viszont meglátták a városban a dermedt alakokat, amikben csak élelmet láttak. Így élték túl az elmúlt hónapokat. Mark azt találta ki, hogy megnézzük a korábban bevált helyeket, hátha találunk valami új élelemforrást.

Félelmetes vidék volt, kifosztott, kopár. Körbejártuk, de nem találtunk semmit, csak rengeteg tavat sok-sok hallal. Próbából fogtunk Lunának egyet. Nagyon ízlett neki.

Amikor visszarepültünk Ljubljanába, már felülről láttuk, hogy elég rossz állapotban van a város. Az éhes sárkányok feldúlták a köztereket, az utcákat.  Amikor Luna szólt nekik az új élelemforrásról, szinte azonnal felkerekedtek és elrepültek. Az emberek csodálkozva néztek fel az égre. Luna maradt utolsónak, lehajtotta a fejét és megköszönte azt, amit értük tettünk. Megsimogattam hatalmas homlokát, majd hátraléptem. Ekkor Luna is elindult.

Irena futott oda hozzánk és kérdezősködni kezdett. Mielőtt elbúcsúztunk, mindent elmeséltünk neki. Amikor elindultunk fel a várba, láttam, hogy nagyon sok munka lesz visszaállítani a város régi rendjét. A tükör előtt még egyszer visszanéztem, majd Markkal együtt beléptem a tükörbe.