Falusi Róbert

Falusi Róbert

Üdvözletem!

Falusi Róbert vagyok, 34 éves, tolatásvezetőként dolgozom a Nyugati Pályaudvaron.

Az írással komolyabban két éve kezdtem el foglalkozni. Egész életemben a szerelmet kutattam, hogy miként alakul ki, hogyan élhetjük meg, és miként tartsuk meg, ha már kialakult, és persze, hogy én megélhessem a csodás érzést!

Rengeteg csalódás, megannyi melléfogás, drámák és játszmák vezettek arra az útra, hogy megírjam életem első romantikus regényét, a Túl-súlyos szerelemet! A regény a mai kor ismerkedési nehézségeire hívja fel a figyelmet, társadalmi különbségek problémáira, a külsőségek rosszallására és megítélésére.

Mindannyian szerelemre vágyunk és a szeretetet keressük egész életünkben! Éljen az ember bárhol és bármilyen körülmények között, a legnehezebb vállalkozás az életben: szeretni és szeretve lenni! Megannyi versem, írásom, novellám szól a szerelemről és a szeretetről, és rengeteg embernek segítettek a gondolataim, akik épp válságban voltak lelkileg. Minden egyes visszajelzés biztosít abban, hogy jó úton járok, hogy a munkám érték és szükség van a gondolataimra. Így biztosra veszem, hogy sosem fogom feladni, még akkor sem, ha jómagam sosem fogom megélni az érzést.


"Az a kutya, aki egyszer a Dunát átúszta, az nekimegy a tengernek is!"


Mindenkinek boldog életet kívánok, jó olvasást és hogy leljetek örömöt a szerelemben!


Elérhetőségeim:       Facebook         Instagram

Exit Popup

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess a legfontosabb újdonságokról!

 Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom