Csaba Viktória - A halálos szó

Csaba Viktória - A halálos szó

Mindig is azt gondoltam, hogy kórházba járni nem a legjobb, de az már elviselhetetlen, ha Dominic Gravano az, akivel egy szobán kell osztozkodnod főleg akkor, ha még egy múltad is van vele, aminek újra megkell történnie, ha nem akarsz meghalni. De ezt kezdjük az elejétől.

Már elég sok éve tart ez az átok a mi városunkban és minden évben újra lecsap két újszülöttre, egy lányra és egy fiúra, hogy életüket örökre összeláncolja és sajnos történetesen pont én voltam az egyik szerencsés, aki megkapta, a másik pedig a mellettem lévő kicsit sem csúnya Dominic, mint akinek mindig most is arany szőke haja épphogy bele lógott abba a tökéletesen csillogó szemébe, amit régen úgy szerettem. Most azért is vagyunk itt mind a ketten, mert az átok, ami ránk talált csak úgy lehet feloldani, ha együtt maradunk egy egész életen át és ha ezt nem teljesítjük 20 éves korunkig akkor Dominic is meg én is elbúcsúzhatunk az életünktől és az az egyetlen baj, hogy én nem tudok neki megbocsájtani azok után, amit tett.

19 évesek vagyunk és holnap ilyenkor már 20-ak leszünk. Már sok gyógyító szerrel és vizsgálatokkal próbálkoztunk hátha megváltoztathatjuk jövőnket, de semmi sem vált be csak rosszabbodott addig a pontig, hogy alig tudjuk elhagyni a szobánkat anélkül, hogy valami baj történne. Úgy látom Dominic alszik. Nem lepődnék meg rajta mivel éjfél nem rég múlt el viszont én nem tudok, mivel csak azon tud járni az eszem, hogy ez az utolsó napom. Ahogy körül néztem a tükörben egy csillanást láttam meg ami nem tűnt el. Kíváncsi lettem és ki keltem az ágyból, hogy meg nézzem mi van ott, amikor is kiment alólam a lábam, de sosem jött a fájdalom az eséssel és ekkor néztem fel. Dominic önelégült arcával találtam magam szemben ahogy rám mosolyog, így megmutatva nekem a szép gödröcskéit.

Sokáig csak egymás szemébe néztünk utána pedig, mint akinek eszébe jutott volna, hogy hol vagyunk könnyedséggel felkapott és vissza cipelt az ágyamig. Eközben leszidott, mivel ez volt az első számú szabályunk, hogy egyedül nem szabad ezt csinálnunk és bármi történhetett volna velem, ha ő nincs fent. Ebből egy elég csúnya beszélgetés lett a végére annyira, hogy az egyik nővér már bejött hozzánk megnézni minden rendbe van-e. Ez után elhallgattunk és csak egymásra néztünk míg egyszer csak nevetés tört ki belőlünk. Amikor észrevettük mit csinálunk elcsöndesültünk megint és Dominic zavartan rám mosolygott és elnézett rólam. Ez egy furcsa szokása volt és régen is nagyon sokat csinálta ezért megkérdeztem tőle mi baja lett. Ha tudtam volna, hogy mit fog válaszolni sohasem kérdezem meg tőle. Azt mondta sokat gondol arra mennyire jó volt, amikor együtt voltunk és újra lehetnénk, amit én egyből elleneztem. Ekkor felvetette az átkot is én meg egyből rá vágtam, hogy nem felejtem el soha mit tett azon a napon amikor szakítottunk.

Egy pillanatra elcsöndesült és azt hitem vége ennek a beszélgetésnek, de belenézett a szemembe és a nevemen szólított olyan kedvesen, amit már olyan rég hallottam, hogy azt hittem már sosem hallom újra. Csak ezzel az egy szóval annyi emlék jutott eszembe, hogy egy könnycsepp gördült le az arcomon. Dominic, aki azt hitte valami rosszat mondott egyből elkezdett bocsánatot kérni én meg csak beletemettem a fejemet a kezeimbe és elkezdtem zokogni.

Pár perccel később lenyugodtam és azt mondtam inkább alszok egyet amire Dominic csak bólintott és ő is vissza feküdt aludni.

Amikor felkeltem már a nap fénye besütött az ablakon át ezért elfordultam. Ekkor láttam, hogy Dominic nincsen sehol. Elkezdtem pánikolni és Dominic pont ez időben mutatta meg magát amint kijött a fürdő helyiségből és csak egy melegítő volt rajta így egy elég jó bemutatást kaptam a felső testéről, ami eléggé jó látványnak bizonyult. Még nem vette észre, hogy már nem alszok és lehajolt a pólójáért így én meglátást kaptam a szépen kidolgozott hátizmáról. Erre, mint aki tudta, hogy figyelik megszólalt tetszik-e a látvány én pedig egyből visszafordultam a másik oldalamra és már csak Dominic mély nevetését hallottam.

Egy kis idő után hozzám szólt újra és elkezdtünk beszélgetni. Bevallotta, hogy amit a múltban tett velem és ellenem megbánta és vajon mi történt volna, ha minden máshogy alakul. Kis habozás után azt mondtam neki minden okkal következik be. Erre csak lehajtotta a fejét. Miután ez megtörtént eltereltem a témát, így tovább beszélgettünk és eközben elgondolkoztam, a végén pedig eszembe jutott, miért is szerettem régen ennyire s, hogy mennyire figyelmes, kedves és vicces is tud lenni. Elfeledkezve az időről csak akkor figyeltünk fel mikor az egyik nővér jött be hozzánk és szólt arról, hogy a szüleink jöttek az utolsó látogatásukra és ez volt az a pillanat amikor eszünkbe jutott mi is fog történni a mai nap végén.

A szüleink amint bejöttek próbáltak minket arról meggyőzni, hogy még nem késő újra kezdeni, ami régen volt és akkor nem következne be az, aminek be kell. Dominic most először amióta itt vagyunk mellém állt és ellenkezett azzal, hogy nem erőltethetik ránk azt mi már sok éve volt, mivel sosem lenne olyan, mint régen. Ezután a szüleink kis idő múltán elmentek miután megöleltek minket.

Megint ketten maradtunk és folytattuk a beszélgetésünket, ami abba maradt, míg be nem sötétedett. Kitaláltuk, ha már utolsó esténkről van szó kiszökhetnénk pár órára, mivel már úgy is mindegy. Felöltöztünk rendesen utána pedig lassan és halkan ki értünk a kórház mögötti kertbe, ami kék színben tündöklő füzérekkel volt díszítve bármerre néztünk. Ekkor jutott Dominic-nak az eszébe, hogy megszeretne mutatni nekem valamit még ma, így gyorsan elkezdett kivezetni a kórház területéről. Én pedig bíztam benne és mentem arra amerre vitt. A közelben volt egy patak, ami már szinte csillogott, így a legszebb látványt ábrázolva elénk, amit valaha láttam és ha még ez nem lett volna elég fénylő levelek pompáztak a fákon más-más színben pompázó pillangókkal a háttérben. Már kérdeztem volna mi történik mikor is egy hangra lettem figyelmes és ekkor egy aranyos kis állatot láttam meg amit nem hinném, hogy sokan megcsodálhattak volna mire több is elő bújt rejtek helyükről. Mindegyiknek hosszú puha szőre volt és ami legjobban felkeltette a figyelmemet az az volt, hogy mindegyiknek más-más színe volt. Itt már nem értettem mi történik és Dominic ekkor mondta el, hogy ezt mindig is megszerette volna mutatni nekem. Sokáig csak csodáltam az elém táruló tájat aztán egy halk köszönet hagyta el a számat.

Ekkor egy hangra lettem figyelmes a közelben és egy felettébb érdekes gyönyörű kis gombócnyi csöppség keltette fel a figyelmemet gyönyörű szép lila csillogó szemeivel és fehér lila csíkokkal borított szőrével. Leginkább egy rókára hasonlított, de éreztem, hogy sokkal több, mint egy átlagos állat így csak nézni tudtam messziről, míg egyszer csak el nem tűnt a távolban. Utána szerettem volna menni, de, Dominic ebben a pillanatban magához húzott és felfigyeltem arra, hogy a szemében más-más színű pöttyök jelentek meg. Nem értettem, hogy mi történt és már nyitottam volna a számat, mikor Dominic csak oda tette az ujját a számhoz jelezve, hogy maradjak csöndben. Nem emlékszem mennyi ideig állhattunk egy helyben, de egyszer csak Dominic már szólalt volna meg, amikor egy fájdalmas szúró érzést éreztem a szívembe. Felnézve Dominic-ra ő is érezhette, mert láthattam a testtartásából, hogy alig láthatóan legörnyedt. Ekkor jutott eszembe az átkunk és könnyes szemekkel néztem fel arra, akire eddig azt hittem, hogy nem tudom többé szeretni. Dominic a szemembe nézett és elmosolyodott. Utolsó leheletével odasúgta nekem, hogy szeret ezután pedig a földre esett. Én pedig végső erőmmel, ami maradt oda feküdtem mellé, vissza súgtam neki utolsó szavaimat, ami a végét hozta mindennek utána pedig lecsuktam szemeimet tudva, hogy többet már nem nyílnak ki.

Másnap reggel találtak meg minket a patak közelében, ahol már szebbnél szebb virágok virágoztak ki körülöttünk. Mindenki, aki ott volt meg állt egy pillanatra, hogy megnézze a tájat és ekkor már mindenki tudta, hogy az alvó pár, kik ott feküdtek a földön már nem csak alszanak. A végén senki sem tudta meg azt, hogy hiába mondtuk ki azt, hogy szeretjük egymást, amikor a végén ugyan az történt volna, ha be sem vallottuk volna.