Böröcz Regina - A gyógyító lehelet

Böröcz Regina - A gyógyító lehelet

    Evelyn sietve benyitott a húga szobájába.

    -Sophie, kérlek meg tudnád nézni, hogy van-e valami a hátamon? – kérdezte a testvérétől. - Nagyon fáj és viszket.

    Sophie csak bólintott, majd arrébb simította a nővére hosszú szőke haját, és felhúzta Evelyn pólóját. A nővére hátizmán kisebb-nagyobb zöld foltok terültek el. Sophie a látványra meghökkent, és megpróbálta feldolgozni a látottakat. Megérintette a zöld foltokat, amire Evelyn felszisszent, ezért Sophie elhúzta a kezét. Érzékelte, hogy a foltok sokkal hidegebbek, mint a bőr többi része.

    -Evelyn, azt hiszem tudom, mi ez. Viridis kórság – suttogta Sophie.

    A nővérnek nem volt ideje a reagálásra, mert abban a pillanatban lépett be az ajtón Michael, Evelyn barátja. Michael érdeklődő tekintettel nézett a lányokra, akik közölték vele a rossz hírt Evelyn betegségéről.

     - Most mihez fogok kezdeni? – kérdezte Evelyn elkeseredetten. - Annyira fáj, hogy alig bírok lefeküdni a hátamra, és ez csak még rosszabb lesz. Akár halálos is lehet.

    - Nyugi, nem lesz semmi baj, megoldjuk – mondta Michael, és támogatóan megölelte a barátnőjét.

    Sophie csak nézte őket, és közben azon gondolkodott, hogyan tudna segíteni a nővérén. Aggodalmasan figyelte az egyre terjedő zöld foltokat Evelyn hátán. Idegességgében beletúrt a szőke hajába.

    - Úgy tudom, hogy a Viridis kórságot nem lehet meggyógyítani – jegyezte meg Sophie. – De kell találnunk valami megoldást, hogy jobban legyél.

    - Az az igazság, hogy hallottam egy legendát a kórsággal kapcsolatban, mely szerint meg lehet gyógyítani a betegségben szenvedőket – jutott eszébe Michaelnek. - Egyáltalán nem biztos, hogy igaz a Spiritus legenda. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, holnap hajnalban el kell indulnunk itthonról, és muszáj megtalálnunk a gyógymódot. Egyelőre nem mondhatok többet, de bízzatok bennem. Hinnünk kell benne, hogy sikerül.

    Sophie egy kicsit kételkedett a legendákban és Michaelben is, de mivel nem volt jobb ötlete, beleegyezett a dologba.

    Aznap korán lefeküdtek. Michael kivételesen Evelynéknél töltötte az éjszakát. Mindannyiuk szemére nehezen jött álom, de végül elaludtak.

    Másnap reggel már hajnali ötkor kikeltek az ágyukból, hogy minél hamarabb útnak induljanak. Egy hátizsákba csomagoltak maguknak enni- és innivalót, majd gyors készülődés után kiléptek a ház ajtaján.

    Sophie nagy sóhajtás közepette fordította rá a kulcsot a zárra.  A szüleik messze voltak, és fogalma sem volt, hogy mi vár rájuk. Most először érezte igazán, milyen súlya van, hogy egyedül maradtak.

    Sophie, Evelyn és Michael ezután a magas fűben lépkedve elindultak. A nap nemrég kelt fel, és rendkívül szép látványt nyújtott a hajnali sétálóknak. A kőházakban, ahol az emberek éltek, még sötétség honolt. A három fiatal egy ideig szótlanul gyalogolt egymás mellett, lehorgasztott fejjel, amikor Sophie megtorpant, és egyenesen Michaelhez intézte a szavait.

    -Pontosan hova megyünk? – érdeklődött a lány.

    - A Relicta erdőbe – felelte a fiú – Nincs messze.

    Michael nem tévedett. A látóhatáron hamarosan feltűnt a Relicta erdő határvonala. Sophieék egy ösvényen sétálva egyre távolodtak a kőházaktól és egyre közeledtek a magasba nyúló fasorokhoz. Az erdőhöz érve próbáltak belépni a sűrű fák közé, azonban abban a pillanatban egy váratlan dolog történt velük. Egy láthatatlan fal visszataszította őket, és nem engedte, hogy belépjenek az erdőbe.

    -Mi a fene? – értetlenkedett Michael, majd újra megpróbált bejutni az erdőbe, de megint sikertelen volt.

    - Most mit tegyünk? – kérdezte Evelyn kétségbeesetten. – Nem érzem jól magam.

    - Hamarosan minden jobb lesz, ígérem – vetett Sophie egy biztató pillantást a nővérére. – Csak előbb át kellene jutnunk valahogy a falon.

    Sophie és Michael ekkor vette észre, hogy a fal ott, ahol Evelyn állt, halvány zöldes fényben derengeni kezdett. Csodálkozva figyelték a jelenségét, ami egyre csak terjedt, és egy minta kezdett kirajzolódni belőle. Evelyn hirtelen megfordult, és ő is érdeklő tekintettel nézte a zöldes fényt. A fiatalok hátrálni kezdtek a faltól, mert tartottak tőle, hogy mi fog történni. A fény rezegni kezdett, és egy hatalmas kapu formálódott ki. A boltíves kapu felső részén lassan egy fehér színű felirat jelent meg, ezért Sophieék úgy döntöttek, hogy közelebb merészkednek és szemügyre veszik. A kapu egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy egy bejáró ki szokott nézni. A széle zöld volt, a közepén pedig egy mágikus tükör volt.

    -Azt írja, hogy Summus kapu – olvasta el a szöveget Sophie. –Egy rövid vers is van itt.

    „Ahhoz, hogy átjussatok, hárman kelletek,

    Mindhárman egy küldetést teljesítsetek:

    Egyikőtök nézzen szembe önmagával,

    A másik személy lépjen elő bátorsággal,

    A harmadik mondja ki a kérlek szót,

    S máris átmehettek e mágikus falon.”

    -Ez egy elég egyszerű fejtörő – jegyezte meg Sophie. – Az egyikünknek szembe kell néznie önmagával, ami azt jelenti, hogy a tükör előtt kell állnia. Másikunknak ki kell mondania a kérlek szót, és a harmadik személy fog elsőként átlépni a kapun.

    Ezután elosztották a feladatokat. Evelyn vállalta, hogy a tükör elé áll, Michael azt mondta, hogy ő átlép először a kapun, Sophienak pedig a kérlek kimondása jutott.

    A három fiatal elhelyezkedett.  Evelyn hirtelen megdermedt a tükör előtt, és érezte, hogy valami különleges történik. A hátizmán lévő zöld foltok világítani kezdtek, a Summus kapu pedig remegett. Sophie rájött, hogy neki is cselekednie kell.

    -Kérlek – mondta ki a fontos szót a lány, és reménykedett benne, hogy tényleg működni fog a varázslat.

    Ezután Michael összeszedte a bátorságát, és belépett a kapun. Ezúttal bejutott az erdőbe. Elnyelte őt a fal. Evelyn és Sophie nem is látták már Michaelt, csak a saját tükörképüket.

    -Menjünk utána – javasolta Sophie mosolyogva, majd megfogta a nővére kezét, és együtt átléptek a kapun, ami bezárult utánuk.

    A túloldalon megpillantották Michaelt és a sok fát, amik megváltoztak ahhoz képest, ahogy legutóbb látták őket. A fák törzse, illetve a lombkoronájuk is zöld színben pompázott, és össze-vissza dülöngéltek, pedig nem is fújt a szél. A legérdekesebb mégis az volt, hogy az erdő mélyébe vezető ösvény két oldalán arany színű falak húzódtak végig.

    -Ezek a falak szerintem elvezetnek a gyógyítóhoz, aki segít nekünk – gondolkodott hangosan Michael. – Legalábbis a legendában így hallottam.

    - Akkor mire várunk? Induljunk – sürgette őket Sophie.

    Hosszú séta után megérkeztek az erdő belsejébe, ahol egy faházat pillantottak meg.

    -Ahhoz a faházhoz kell felmennünk? – érdeklődött Sophie, miközben a helyet vizslatta.

    - Úgy tűnik – bólintott Michael, majd habozás nélkül felmászott a faházhoz tartozó létrán. Sophie és Evelyn követték őt.

    Miután felértek a létrán, kinyitották a faház ajtaját, és beléptek. A helységben nagy rendetlenség volt és förtelmes bűz terjengett. A földön pedig egy idősebb ember ült. A szakállas férfi épp csukott szemmel meditált, de amikor hallotta, hogy vendégei jöttek, kinyitotta a szemét. Úgy tűnt, hogy nem lepődött meg az érkezésükön. Sőt, vigyorogva nézett végig rajtuk, mintha várta volna őket.

    -Szervusz fiam – köszöntötte a férfi Michaelt, majd odalépve hozzá vállon veregette.

    - Hogy érti, hogy a fia? – meredt Sophie a férfire pislogás nélkül.

    - Úgy, ahogy gondolod. Ő itt az apám, Liam. Aki egy gyógyító – magyarázta Michael.

    - Ezt elfelejtetted megemlíteni nekünk – fonta össze maga előtt a kezét Sophie.

    - Még én sem tudtam róla – tette hozzá Evelyn. – Mondhattad volna, hogy az apádhoz hozol meggyógyítani. Nem kellett volna kitalálnod a legendás sztorit.

    - Miről beszélnek? – kérdezte Liam. – A lányt meg kell gyógyítani?

    - Igen, Evelynt megfertőzte a Viridis kór. De most nem ez a lényeg, apa – csattant fel Michael, és látszott rajta, hogy kezd mérges és türelmetlen lenni. – Hanem az, hogy én is ebben a betegségben szenvedek. Azt ígérted, hogyha idejövök hozzád, akkor meggyógyítasz.

    - Hogy mi van? – reagált Sophie indulatosan Michael kijelentésére. – Te mióta vagy fertőzött? Miért nem mondtad? Mi az, hogy nem lényeg, hogy a nővéremnek zöld foltok terjednek a hátán?

    - Egy hete vettem észre, hogy Viridis kóros vagyok, és akkor beszéltem apával, hogy eljövök hozzá. Ő figyelmeztetett, hogy csak úgy tudok ide eljutni, ha hozok magammal két embert. Mivel a Summus kaput csak három ember tudja kinyitni, ezért jöttetek el velem – mosolygott gonoszul Michael. – Engem meggyógyít apukám, viszont Evelynt sajnos nem tudja, mert annyi ereje nincs. Fel kellett, hogy áldozzalak titeket.

    - Te mocsok – ordította Sophie, és behúzott volna egyet Michaelnek, ha Liam meg nem állítja.

    - Fejezd be – mondta a lánynak, majd Michael felé fordult. – Nem csak a lányokat, hanem engem is átvertél. Azt nem mondtad, hogy egy olyan lánnyal fogsz érkezni, aki szintén Viridis kórságos. Ez nem volt a terv része. Az én célom az volt, hogy te meggyógyulj és nem pedig az, hogy egy ártatlan lány meghaljon. Nagyot csalódtam benned, fiam. Nem foglak meggyógyítani, mert hazudtál mindenkinek.

    - Mi az, hogy nem fogsz meggyógyítani? – háborodott fel Michael, de az apja már nem törődött vele.

    - Kérlek fogd le Michaelt, amíg én megnézem a nővéred hátát – utasította Liam Sophiet, aki boldogan eleget tett a kérésnek.

    Evelyn odalépett a gyógyító elé, és megmutatta neki a hátát. Liam hümmögött egy sort, aztán bólintott egyet, majd nekikezdett a folyamatnak.

    Először összedörzsölte a kezét, aztán belefújt, végül pedig megfogta Evelyn hátát a két tenyerével. Háromszor végig húzta a kezeit a lány hátán, aztán kimondott egy szót.

    -Kérlek - mondta Liam, majd sok-sok meleg lehelettel árasztotta el a lány hátát. Evelyn teste bizseregni kezdett emiatt, de Liam nem hagyta abba. Az összes zöld foltra aprón rálehelt. Először úgy tűnt, hogy nem történik semmi, de aztán lassan halványodni kezdtek a zöld foltok, később pedig teljesen eltűntek.

    - Köszönjük szépen – búcsúztak el a lányok.

    Amikor leértek a létráról, Sophie és Evelyn közös erővel belökte Michaelt az arany falba. A fal bezárult mögötte, és többé nem juthatott át rajta.

    A gyógyítás után a testvérek megfogadták, hogy a jövőben csak egymásban fognak feltétel nélkül megbízni, majd együtt hazatértek.