Biró Dóra - Tükörfordulat

Birónia - Tükörfordulat

”Ez a januári délután is pont úgy kezdődött, mint a többi. A nap gyönyörűen felkelt a havas tájon - ez a mi világunkban elég gyakran történik és nem mellesleg nagyon szép is, talán máshol nem így van, bár tudnám milyen az, de ez csak feltételezés, senki sem mondta, hogy valós. - elmentem iskolába, majd egy hosszadalmas nap után, melyben az egyetlen boldogságot a legjobb barátnőm viccei okozták végre fáradtan elnyúlhattam az ágyon, kinyújtóztatva elzsibbadt hátizmaimat, melyek az egész napi ülés után szinte könyörögtek egy perc pihenésért. Ezután...''

Elorának abba kellett hagynia naplója írását anyja kérésére, aki vacsorázni hívta. Unottan kilépett a szobájából, majd az egyik székre csúszva enni kezdett, ami nem tartott sokáig, mert húga hangos kanál csattogtatása zavarni kezdte.

-Nem fejeznéd be? Hosszú napom volt és szeretnék nyugodtan enni. - kiabált rá, mire amaz hangos sírásba kezdett.

Anyjuk persze rögtön kilesett a konyhából a történésekre:

-Már megint szekálod szegényt? Ő is csak vacsorázni szeretne.

-Ugyan, ő kezdte az egészet, egyébként meg nemsokára 7 éves, nem is kellene már így sírnia. - ugrott föl idegesen a tizenhat éves lány az asztaltól. - Ennyi pont elég volt.

A szobája felé tartott, de anyja szavai még megütötték a fülét:

-Néha saját magadon is elgondolkozhatnál, ma nem jöhetnek át a barátaid, hiába beszéltük meg.

Bár nem esett jól neki, mert nagy estét terveztek, azért csendben becsukta az ajtót, majd leült az ágyra. Eszébe jutott, hogy barátnőjével, Laurával tartott videó hívásaitól mindig jobb kedve lesz.

-Szia, mondj pár felvidító szót, mert a ma este sajnos nem jöhet össze.

-Megértem. - válaszolta kedvesen. - A szokásos, ugye? Költői kérdés nyugi. Belegondoltál már abba mennyivel egyszerűbb lenne könyvekben élni? Ott minden a mi képzeletünk szerint lenne.

-Tényleg...Mármint nem egy történelemkönyvben vagy ilyesmiben, ugye?

-Akár de. Bármi olyan, ami hozzátesz a lelkünkhöz és érdekesnek tartjuk. Tudod mit? Teszek mások szavára, ha csajos este kell, akkor az úgy is lesz.

Nem telt sok időbe, Elora arra eszmélt, hogy barátnője akció jeleneteket megszégyenítő módon az ablakán át a szobájába mászott. Mindig is jól ismerte, tökéletesen tanult, emellett mégis olyan szabad tudott lenni, mint a madár. Szinte mintha már nem is lett volna valódi, ugyanakkor nála igazibbat nem is kívánhatott volna, hiszen mindig segített és ott volt, ha kellett.

-Na, figyelj, nem tudom ismered-e azokat az ijesztő, szellemidézős videókat. Tudod, szembe állsz a tükörrel, mondasz pár rímsort és a többit te is tudod.

-Igen de...Azt hittem viccelsz... Mármint, hogy elméletben.. A könyvek, a világok...

-Persze, persze, a másik dimenziók a te rögeszméid, meg is hagyom neked. Ez csak egy kis szórakozás a sötétben, úgysem akarjuk, hogy lebukjunk, ugye? Nem lesz semmi baj.

Elora óvatosan leoltotta a lámpát, amíg társa egy papírfecniről olvasott. Eleinte semmi sem történt, majd hirtelen fejfájást érzett, mintha forgott volna a világ.

-Bocsi, kimegyek egy pohár vízért.

A szobába visszaérve Laura az ágyon ülve találta Elorát, fejét fogva és a papírt szorongatva.

-Jobban vagy már?

-Kicsit..De az előbb kimentem vízért és nem emlékszem, hogy az hatott volna.. Téged pedig itt hagytalak ezzel. - mutatott a lapra.

-Ó, olyan nálam is van, de már nem kell. - vonta meg a vállát, majd lendületesen a kukába hajította a kezében tartott tárgyat. - Láthatóan nem működött, csak összezava...

A hangos csörömpölés félbeszakította. A hang irányába kapták a fejüket, majd meglátták a pohár darabjait a földön.

-Lehetséges, hogy? - néztek egymásra.

Félve, hogy valaki rájön mit csináltak, kimásztak az ablakon és futni kezdtek ameddig csak bírtak.

Mikor elérték az utca végét kifújták magukat.

-Vajon lebuktunk? - kérdezte Elora.

-Ha valamiféleképpen tényleg megcserélődött volna a világ vagy mi magunk, nem hiszem, hogy bárki itt lenne a régiből.

-Talán..Egy ideig legalábbis remélem. - sóhajtott, miközben felsétáltak a közeli, szokatlanul világos zöld füvű dombra szétnézni. Bár sok vitája volt a családjával, az iskolát se élvezte és sosem volt teljesen boldog, azért nem adta volna fel az életét ilyen rövid idő alatt.

Mikor szétnéztek egy egész birodalom tárult eléjük. Hasonlított a saját világukhoz, városokra volt osztva, de mégis más volt. Egy-egy település egy - egy adott témát ábrázolt.

-Csak próbáljunk meg minél hamarabb hazajutni.

-Pedig még csak most jöttünk. - feküdt le Laura a színes virágok közé. - Szeretnék szétnézni és te is ezt kívántad. Ne mondd, hogy nem vágysz egy kis távollétre.

-Te még csak meg sem kérdőjelezted miért vagyunk itt. Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Aggódom, igen. Ne mondd, hogy téged nem keresne a családod. - kezdte, majd elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy Laura sosem beszélt igazán a családjáról pedig régóta ismerték egymást, így inkább nem is kérdezte túl gyakran erről.

-De. Persze. Igazad van. De biztos okkal vagyunk itt. Nézd. Ha jobban megfigyeled, az egyes helyszínek könyv műfajokat jelenítenek meg. Ez a hely, - nézz csak körbe - színesebb, mint a húgod mesekönyvei. Vagy az, vagy egy kitalált, sci-fi birodalom. Már csak az uralkodók hiányoznak, de arra felé van egy palota is. De akár vár is lehet, sok más régies épület is van ott, erődök, templomok. Megvan a törikönyved élő példája. Amott pedig sok szép hely, folyók, rajtuk ringatózó gondolák, rózsabokrok és édességboltok. Nézd, még saját Eiffeltornyuk is van. Egyértelműen romantikus. Tőle jobbra pedig elég sok a tiltó tábla és sötét van. A hideg is kiráz, nem mennék arra, még megtalál valaki egy sikátorban és a többit már tudod. Rólad szól a történet, de te ebből már semmi sem tapasztalsz. Krimi hangulatú. - adta elő drámaian, miközben Elora füstre lett figyelmes a palota felől.

Mindketten sietve átfutottak egy réten, majd amikor odértek egy teljes személyzetet találtak az udvarra menekülve korhű ruhákban, a királynővel az élen, aki pánikolva kért segítséget.

Mint kiderült, a lánya még az épületben volt. Elora tudta, hogy segítenie kéne, de mozdulni sem tudott, majd észrevette, hogy Laura már az épületben van. Önmaga nem ment volna be, de így rögtön utána sietett. Nem látott semmit a füsttől, de mikor elért egy folyosót látta, hogy barátnője már kézen fogva vezeti ki a lányt. Szinte rögtön megtalálta, a segítségére sietett őrök pedig csak bolyongtak. Elora gyorsan az az ajtó felé vezette őket így mindannyian megmenekültek.

-Sajnálom, hogy erre kellett érkeznetek Irodalom-Birodalomba. -kezdte a királynő. - De ha ti nem vagytok nem is tudom mi történt volna. Tényleg csak egy pillanatra nem figyeltem és máris minden a feje tetejére állt. Mindent egyszerre kell csinálnom. Persze ez nem mentség. Köszönöm.

Elora nem tudta min csodálkozzon jobban, Laura furcsa megérzésein, a királynőn - aki nagyon hasonlított az ő saját anyjára - és a lányán, vagy a hely nevén. Egy királyságban azonban sok tennivaló akadt így tovább kellett állniuk, a megmentett lánytól viszont megtudták, hogy ahhoz, hogy hazajussanak, végig kell járniuk ezt a helyet, mint egy önismereti utat.

Miközben az ókori városrészen sétáltak át, Elora megszólalt:

-Te értettél ebből bármit? Mire mindent bejárunk rengeteg idő eltelik. Így csak mégtöbb kérdésem lett.

-Nem hinném, hogy otthon telne az idő. És én élveztem. Most viszont remélem adnak valami más ruhát, ami tiszta. Szívesebben lennék ebben a környezetben valami régies boszorkányköpenyben.

-Hé, én egyáltalán miért vagyok ugyanolyan ruhában, mint te? - tűnt föl először Elorának, hogy a szokásos bő, sötét színekkel kombináló öltözéke helyett szűk farmert visel rózsaszín pólóval. - És akkor te miért nem úgy, mint én?

-Én élvezem ezt a stílust, már megtaláltam magam benne, nincs szükségem másra és ezt ez a világ is tudhatja.

-De én is. Mindig olyasmiket hordok. Mindenki szerint jó és..

-És boldog is vagy? Ha magadra nézel egy mások által jóváhagyott öltözékben? - tette fel Laura ismét a sokatmondó kérdést. - Ez sem bizonyít semmit, de mindig legyél nyitott az újra. Nézd, ott van valami rendezvény. Mikor közelebb értek, egy kardpárbaj helyszínén találták magukat. Középen viszont egy páncélba öltözött lányt láttak, akit 3 fiú állt körbe kardokkal és láthatóan erőfölényben voltak. Miközben leültek a nézőtérre megtudták egy Líra nevű tündérlánytól, hogy a lány megpróbált elszökni ebből a világból a parancsoknak ellenszegülve, ezért büntetik. A viadal kezdetén még gyorsan elfutott, de aztán a földre került és nem sok választotta el a kardok élétől. Eloráékon kívül mindenki szurkolt nekik, hogy gyorsan tegyék meg, azonban túl sokat tétováztak nem tudva, hogy így rájuk is egy nehezebb küzdelem várhat. A sokaság hirtelen egy ketreccel elzárt barlang felé nézett, ahonnan üvöltések zaja hallatszott ki. Nem sokkal később egy 2 méter magas sárkánnyal találták szembe magukat. Nem is próbálták harcolni, tudták, hogy esélytelen lenne. Fejvesztve menekültek, miközben Elora és Laura azon gondolkoztak, miképp segíthetnének.

-Várjatok. Azért üldözik azt a lányt, mert szerinte elrabolták a családját és egy másik világban találhatná meg őket. - vágott közbe Líra.

-Jó, de ez miért fontos nekünk? - kérdezte Elora, aki kereste hol a bentről nyíló kijárat.

-Mert már próbáltam. Mi, akik ide születtünk nem juthatunk ki innen. És mivel megvan az a képességem, hogy láthatatlan tudok lenni, a múltkor meghallottam, hogy a viadal ötletgazdái azt mondták, a sárkány eredetileg szelíd, csak ebben a formában nem az. És egy bizonyos Sárkány Lehellet italtól változott át. De ha ismét inna visszaváltozna. Nem biztos, de ha az egyik családtagját fordítják éppen ellene... Ebben a városnegyedben nem sok a szórakozási lehetőségünk. Ez sem lenne újdonság...

-És azt honnan szerezzük be?

-Az embereknél van kik ezt a borzal..- ám ekkor látták, hogy Elora már leütötte az Ismeretterjesztő Könyvek városának királyát és katonáit. Laura csak büszkén nézte, hogy társa végre tudott cselekedni. Ám itt nem állt le, beugrott a csatamezőre és a sárkányra öntötte, akire ez nem hatott. Mind a négyen összefogva tudtak csak győzelmet aratni. A kardos lovagok előlről foglalták le, amíg a lány bakot tartott Elorának, aki felmászott a sárkány hátára, majd száját kifeszítve beleöntötte a csodaszert. Az állat azonnal a földre esett, majd nem sok idő elteltével egy fiatal fiú állt ott, aki a lány testvére volt. Boldogan üdvözölték egymást, majd elmesélték egymásnak, amit tudtak. A város katonái el akartak fogni valakit, hogy izgalmasabbá tegyék e küzdelmeket. Ám a szüleik ellenkezésének következményeképp őket bezárták, fiukat pedig átváltoztatták, lányuk sosem adta fel a keresést.

-Nagyon köszönöm! - nézett a kislány Elorára, akinek először tűnt fel közelről a szemeiben, hogy nagyon hasonlít a húgára. Csak éppen most máshogy néz rá, tisztelettel és szeretettel. Vajon az ő testvére is ilyen messzire menne, hogy megtalálja? Biztos volt benne, mert érezte, hogy az emberek, akikkel itt találkozik, a való életbeli családja megfelelői, egy tükröt mutatva neki az ő félelmeikről. - Innen már átvesszük. Ezt látva a közönség se fogja tovább tűrni. Jó utat nektek.

Egész úton nem szólt egymáshoz a két lány. Elora gondolkodott ezen a dolgon, mi van ha ő ront el valamit, ami miatt nem jó senkinek. Vagy a valóságban nem tudna nekik segíteni. Odaérve megelégelte a csendet:

-Már csak két hely maradt és még mindig nem értek semmit. Miért vagyok itt? Ha nem értem még meg örökre itt maradok? Soha nem láthatom a családom azt az oldalát, amit itt? És téged ez hogy nem zavar? Miért csak én kaptam ebből a tükörlátásból. Laura csak hallgatott majd megláttak egy úszó gondolát és beleültek.

-Na és, ha már úgyis csak te kaptál...Megvan már az ötleted, hogy itt kinek segíthetnénk?

-Nem, főleg ezen a helyen...Soha nem voltam igazán szerelmes és nem is adtam tanácsokat senkinek. Semmi értelme..

-Arra nem gondoltál, hogy magadon is segíthetnél néha?

-Bár lenne időm arra, de most okkal vagyok itt. Én vagyok a történet megmentő hőse, biztos nem én szorulok segítségre.

-Szóval azt gondolod, valaki eldöntötte kiken kell segítenünk? Mert rád is gondolhatott.

-Nem tudom. Nem voltam annyira fontos még senkinek. Őszintén csak veled beszélgettem valaha igaziakat. Az meg nem lehet...Ugye?

-Hogy én ebből a világból való vagyok és idehívtalak megismertetni veled magadat? Elég abszurd lenne, de belőlem kinéznéd, igaz?

-Nem tudom. Ha csak a képzeletem szüleménye vagy nem fogsz tudni visszatérni velem.. És eddig is valószínűleg csak a fejemben léteztél.

-Másokkal is beszéltél már, én jól tudom, csak lehetséges, hogy alkottál egy magadhoz hasonló képet is, aki úgy megért, mint senki más. De persze csak elmélet. Én sem ismerem a múltam teljesen, nem emlékszek.

-Kiderítjük, és ha valaha hazatérek lesz pár dolog, amihez máshogy állok hozzá, köztük a családomhoz és magamhoz.

-Hé, nézd. Szerintem sikerült könnyíteni rajtad ezzel. Kinyílt a kapu az utolsó helyszínhez és a táblák ellenére beléptek.

Egy sötét utcán haladva Laura hirtelen megállt. Egy gyilkost köröző hirdetést látott, az áldozatok hajszíne és arcuk is rendkívül hasonlított az övére. Elora meghallva a csendet odalépett, majd meglátta, hogy még a vezetéknevük is egyezik.

-Ez.. Még nem bizonyít semmit. Ez csak egy hasonló tükörvilág. A valóság lehet más.

-Nem. Az igazságot mutatja. De semmi baj. Nem emlékszem annyira rájuk és itt vagy nekem te.

-Nem is szeretnéd tudni, mit történt?

-De igen. Viszont neked, aki biztosan egy másik világból származik ez veszélyes lehet. Menj a kapuhoz én pedig megkeresem a gyilkost.

-Nem,nem tudjuk biztosan, neked is velem kell...

-De tudjuk. Szerinted miért hallgattam egész út alatt? Vagy miért vagy itt? Ki hozott ide? Ki ötlete volt? Persze, hogy az enyém. És van egy olyan érzésem, hogy a gyilkos is valahogy én voltam.. Beszéltem Lírával, ő emlékszik rám kiskorom óta. Itt éltem, ide tartozom. Sajnálom. Itt a vége és most rólam szól, de érted tettem. Nem mehetett így tovább, látnod kellett egy másik fajta történését az életednek. Létezik összetartás és segítség. Csak kérlek, most menj és ha kinyílik a tükörkapu azonnal indulj. - majd meg sem várva a választ felmászott egy házra és beugrott. Elora utána.

-Tudtad, hogy itt találsz, igaz? - hallatszott egy hang egy poros tükör mögül, majd előlépett egy csuklyás lány. Lehúzta magáról és pont olyan szőke haja volt, mint Laurának. És önmagában is úgy nézett ki, mint ő.

-Elhitted, hogy te vagy a jó. Egy őrangyal legjobb barátnő, aki kiválasztott valakit, hogy segíthessen neki. Ugyan már, csak arra nem emlékeztél, hogy tíz évvel ezelőtt mit tettél. Én te vagyok, csak a valóságból. Ilyen vagy csak álltatod magad, hogy jónak gondold, mert megbántad, de erre nincs mentség. És most úgy döntesz, magaddal is ezt kell tenned.

-Nem.. Nem lehet. Ha tényleg nem mindig a valóságot mutatod és ez hazugság, kérlek, tűnj el..-a falnak dőlt, miközben hasonmása felé tartott. Nem sok választotta el őket - ki tudja, talán ha egymáshoz értek volna egyesül a jó és a rossz - amikor Elora hátulról egy összetört tükör darabbal megtámadta. Először egy boszorkányra hasonlító árnyék lett belőle, majd végül teljesen eltűnt.

-Én is beszéltem ám Lírával négyszemközt. - ölelte át Elora a barátnőjét. Akárhonnan való is vagy, nem hagyhatom, hogy biztosan itt ragadj egy olyan boszorkánnyal, aki csak úgy tud életben maradni ebben a tökéletes világban, ha kedves emberektől veszi el az jóságukat és alakjukat. Tanultam én is egy s mást az e világi lényekről.

-Tudod mit tettél most? - mosolygott Laura. - Megmentetted az életemet, de ugyanakkor eltörted az utadat hazafelé..-mutatott a darabokban heverő tükörre.

-Akkor majd keresünk másikat...

-Ez az egy volt...

-Akkor csinálsz egyet, úgy ahogyan átjöttél értem.

-Te is kellettél tudat alatt hozzá. Hogy létrehozz engem ott. Önmagában nem tudnék ilyet csinálni és..

-És gondolkodtál már valaha az egyszerűbb megoldáson?

-Tessék? Már emlékszem, bejártam párszor a környéket, ez az egy állótükör volt.

-És van itt valahol egy buszmegálló?

-Hat jó krimi helyszínnem.. Lehet.

-Nem azért. Remélem biztonságos. A visszapillantó tükör miatt kellene. Azzal hazajuthatnánk. Csak felszállnánk a buszra és ha minden igaz otthon ébredünk fel.

Elindultak volna, de Elora sántított az ablakon való beugrástól. Laura segítve elkísérte, majd egy érkező üres buszra felsegítette.

-Miert nem indul? - kérdezte félálomban Elora.

-Talán, mert még rajta vagyok én is. Vagy csak be kell indítani. Megyek, megnézem, pihenj addig.

-Akkor te nem is vagy valódi..

-De igen és ez a világ is az...Vagyis nem tudom majd te kideríted. Nemsokára visszatérek. - azzal el is indult és mikor barátnője lehunyta szemét lehátrált a járműről, amely gurult pár métert majd nyomtalanul eltűnt. Már mindketten saját otthonuk felé tartottak.

Elora anyja szavaira ébredt fel.

-Itt meg mi történt? Megbeszéltük, hogy nem lehet találkozót szervezned, de összeveszni sem akartunk veled... -Semmi baj. Én is rájöttem egypár dologra, amiken változtatnunk kell majd. -Rendben, jól átaludtad az éjszakát végre. Pár perc és indulnod kell suliba. Anyja kiment, Elora pedig a tükröt nézte. Barátnője nem volt ott és semmi bizonyítéka nem volt rá, hogy ez valós volt, meg a törött puharat se látta sehol. Felállt, amikor fájdalom hasított a lábába és elesett. Már a földön fekve, fájdalommal nézett a tükörbe, de annál inkább mosolyogva. A reggeli buszhoz érve várakozni kezdett. Volt egy érzése, hogy késni fog, de a többiek azt mondták, már csak a következő fog jönni. Ismerte ezt az érzést. Mintha egyszerűen eltűnnének bizonyos járatok. Lehet, léteznek, de hogy nem nálunk érkeznek meg időben, az biztos. Volt egy megérzése és ki is akarta próbálni. Amikor pontosan egészre váltott az óra, fellépett a láthatatlan lépcsőn keresztül a buszra. Az idő úgysem fog telni, ráér egy iskola előtti gyors látogatásra a legjobb barátnőjénél egy másik világban. Elfoglalta kedvenc helyét, bal oldalt elöl a második székben, ahonnan pont a visszapillantóra látott és csendben elkezdett az ablakon át kifelé bámulni.

-Szia. - zökkentette ki egy hang. - Egy Laurához hasonló lány ült le mellé, de mégis más volt.

-Szia.. Te hogyhogy itt vagy? Úgy értem egyedül kellene lennem itt. Mármint aki ismeri ezt a titkot.

-Csak volt egy megérzésem. Ezek szerint egész jó. - mondta a lány, majd kezet ráztak. - Lara vagyok. Remélem te is a valóság elől menekülnél egy kicsit, mint én és ezt együtt élhetjük meg.

Elora rámosolygott. Már tudta, hogy ez a következő kaland gyógyító hatással lesz a fájó bokájára is, de a lelkére még inkább.