Baranyai Bence Zsombor - Danse Macabre

Baranyai Bence Zsombor – Danse Macabre

A hold hallgatta, ahogy a fagyos szél melódiákat fütyült Sam fülébe ezen a zord estén. Vacogva sétált hazafelé, szemeit lesütötte, a bakancsát nézte, ahogy azok a latyaktól és a hótól lassan átáznak. Házához érve, átfagyott ujjai a kulcsot megtalálva zsebében, beengedték őt a fűtött lakásba. Havas ruháit levetve, átölelte testét a melegség. Ágyához tántorogva megált és csak nézte, majd egy sóhaj elhagyta száját.

-Ó Gyógyítom, szívem rózsája, miért hervadtál el?

Könnyes szemmel hullott ágyába, hol a komfort helyett csak ürességet talált. Gondolatokkal cikázó elméje nem hagyta szemét álomra hullni, így hát az éj s a sötétség vált partnerévé, mielőtt egy suttogó hangot hallott. Mély és karcos, mégis valahogy baráti.

-Mi az ember, víz nélkül?

Sam fejét a szavak hallatán az ajtó felé fordította hol egy feketeségbe öltött alak ált.

-Maga meg kicsida?-kiáltott föl Sam

-Tagadtad a telet, hiszen rózsád tavasszá varázsolta azt.

Sam erre már nem válaszolt, csak hallgatta, ahogy az árny suttog

-Hittél a szónak, de mond, mi a szó egy süket embernek? A szem, az egyetlen igazság. Láss, lásd azt mit eddig gyógyító szerelmed elfedett! Peccatum Videre!

S ahogy ezen szavak elhagyták az árnyat, füsté vált. Sam-nek esélyes volt feldolgozni a történteket mielőtt még a füst szemére ülve álomba nyomta.

Ahogy a pirkadat hasadt, úgy nyíltak fel Sam szemei is. Teste az ágyban tartotta volna, de tudta, hogy a nap teendőktől hemzseg. Így hát elkészült és kilépett a napvilágba. Ahogy kilépett a kapun azonban a szomszédjába botlott, aki igen feldúltnak látszott.

-Jó reggelt-köszönt Sam.

-Lehet ne jobb is, nem kellene elmondanom megint, hogy adja vissza a lapátot amit kölcsönkért.-förmed Samre a szomszédja.

Eközben Sam döbbenten nézte, ahogy szomszédja szájából fekete füst folyik ki, s az körbeveszi őt.

-Még ma visszaadom-válaszol gyorsan, mielőtt sarkon fordult és elviharzott. Szomszédja még utána kiabál de ezt már Sam megsem hallja. Nem tudja felfogni hogy mit is látott, lehet hallucinál, vagy már tényleg elment az esze? Gondolat menetét megszakította egy görcsölő érzés, a hasa volt az ahogy ő is kiabált neki hogy üres. Így hát Sam betért a közelben lévő kávézóba. Belépve elöntötte orrát a friss kávé és pékáruk mámorító illata amely egy pillanatra elfeledtette vele hogy mit is látott az imént. A pulthoz lépett ahol a tulaj fogadta

-Jó reggelt, mit adhatok?

-Jó reggelt, egy fekete kávét szeretnék valamint egy sonkás szendvicset-Sam mindig ezt szokta itt kérni, ezért már a feje tetejéről tudta hogy mennyi be is kerül. Ezért már nyújtotta is az összeget

-Még 450 forintot szeretnék kérni-mondta a hölgy

-De hisz ez a kettő 1250 forintba került

-Oh de most ár emelés volt uram-Sam, a kellemetlenség ellenére, átnyújtotta a maradék pénzt, s ahogy azt a hölgy tenyerébe tette abból is ugyan az a fekete füst kezdett kiáramlani mint a szomszéd szájából. Ezt látván Sam hirtelen elkapta a kezét

-Minden rendben uram?-kérdezte a hölgy a hirtelen mozdulat miatt. Sam csak bólogatott hiszen ha elmondaná mit is lát, biztos benne hogy bolondnak nyilvánítanák. Így hát szépen, csendben helyet foglalt egy közeli asztalnál és amíg várta a rendelését körbe nézett a kávézóban. Szemei azonban megakadtak egy férfin aki az egyik hátsó asztalnál ült. Az asztalon előtte hegyekben álltak a finomabbnál finomabb étkek, és desszertek. Ahogy ette őket ismét az a titokzatos füst áradt ki a férfiból, csak most a hasából. Sam elkezdett töprengeni hogy mit is jelenthet, miért pont onnan jön ahonnan és miért csak ő látja. Rájött hogy az árny lehet ezek mögött aki tegnap meglátogatta, de ki vagy mi lehetett az. Mély gondolkodását azonban megszakította hogy megkapta a reggelijét. Ezt elfogyasztva, ismét útnak indult hiszen ma még elkell mennie a temetést elintéznie drága Gyógyítójának. Az úton újra elővette a gondolatait, talán csak fáradt vagy lehet a látásával van gond. Semmi sem tűnt értelmes válasznak ami feszegette az idegszálait.  Oly annyira hogy mikor egy hajléktalan aprót kért tőle, Sam se nem állt meg, se nem válaszolt neki. Viszont annyit észre vett hogy az ő esetében a szeméből folyt a füst.

-Ismét ez a füst, de mit jelent?-motyogta magában Sam ahogy vissza nézett a hajléktalanra. Észre sem vette a fiatal nőt akinek nekiment

-Ne haragudjon!- kért gyorsan bocsánatot Sam.

-Na de miért is haragudnék egy ilyen cukorfalatra, mint maga.-válaszolt a nő egy csalfa mosollyal. Sam ezt hallván végignézett a nőn, s észre vette ismét a fekete füstöt, ahogy szépen lassan szivárgott ki a nő szoknyája alól. Ráeszmélve hogy ki is a nő, gyorsléptekkel tovább is ált. Most már elege van, mi ez az isteni játszma amit vele űznek. Mi ez a füst, és mit akar mondani? Bárcsak a Gyógyítója itt lenne hogy a ködös gondolatain át egy napsugarat világítson. Pár perc séta után elért a temetőhöz, s minek látványa miatt ismét könnyek futották teli szemét. Lassú léptekkel vándorolt végig a kopott úton az irodáig. Belépve egy férfi fogadta egy nagy mosollyal.

-Szép jó reggelt az úrnak, jöjjön, miben segíthetek?-boldogan köszöntötte Samet, tisztán nem meghatva a helyszíntől.

-Jó reggelt-Sam hangja egy kicsit elcsuklik-temetési ügyben jöttem.

-Áh jó uram a legjobbhoz jött. Tudja én vagy a legjobb a szakmában úgyhogy tessék megnyugodni, nincs ok itt a pityergésre.

Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, mint a  gomolygó viharfelhők gyűltek volna össze a feje fölött, de az megint csak a füst volt. Sam már nem is törődött vele, nem is akart, hiszen most fontosabb volt az asztalon.

-Egy temetést szeretnék most szombatra, lehetne?

-Hát persze.-rikkantott fel a férfi-Megadom a telefonszámom, és a részleteket megbeszéljük ott. Sajnálom de ugyebár nagyon elfoglalt és fontos ember vagyok és pont rossz időben jött, tehát most elkell hogy küldjem mert mennem kell.-ezzel kitessékelte Sam-et, és otthagyta a megannyi kérdésével, mondani valójával és gondolatával. Lába földbe gyökerezett ahogy egy hang a fejébe marcangolva szólt hozzá.

-Ismét cserben hagytad! Ki vagy te nélküle, a Gyógyítód nélkül?

Sam egy pár pillanat után, érezvén egy lágy fagyos szellőt vállán, elindult a boltíves kapu felé. Éppen hogy kilépett volna, mikor fülébe jutott egy éles, panaszkodó sóhaj.

-Anya, menyjünk már. Fáradt vagyok. Itt voltunk, megvolt, mehetünk.

Egy fiatalabb lányka kiabált gyászoló anyjával, ki a sírmellé térdelve öntözte azt könnyeivel. Sam megtorpant, hisz ismét meglátta azt a szinte már barátként tekintett fekete füstöt, ami a lány egész testéből szivárgott. A találkozót újra átélve Sam úgy érzi, hogy életét az Istenek gúnyolják ezzel az átokkal, s humorosnak tartják a szenvedését. Elindult hát bánatában haza felé, elfogadva az alkonyatot társaként.

-Óh Atlasz, miért választottál engem, hogy terheld gyásztól tépett hátizmom további csapással? Akkor mikor Gyógyítóm már elhervadt, ki szakadt húsom sebei gyógyírja lehetne?

Hazaérvén Sam már homályosan látott a fájdalomtól, s a könnyezéstől. Azonban azt tisztán látta, hogy a tükörben őt is körbevette a füst, mely megannyi bűnös embert. Sam lábai ezt látván elhagyták őt, s földre hullt.

-Nem vagyok más, hisz én a rózsa virágja nélkül csak tüske vagyok, pont úgy, mint a többiek.

Erőtlen lábaival mégis feltápászkodott, s a hátsó kertbe sétált, hol a könnyeken át mintha a hó helyett, a tavaszt látta volna. Látomásában a Gyógyítója a virágok közt táncolt, s ő kéz a kézben mozdult vele.

-Látod e már a szót, melyet Gyógyítód rózsaszirommal fedett el?

Egy baráti suttogást hallott maga mögött Sam, ismét az árny.

-Igen.-válaszolt Sam, hátra sem fordulva.

-Az ember, víz nélkül, parázs.

Sam hátra fordul hozzá.

-Éppenhogy világít, hisz nincs mi éltesse, s mégis füstje, mást megfolyt.-Az árny előre nyújtja kezét mely füstből áll, benne egy díszes tőrrel.

-A hideg teledet tedd te tavasszá, öntözd meg magad Gyermekem!

Sam remegő kézzel az övébe rakta a fegyvert. A friss hó felé fordulva, s csak a telet látván, megöntözte magát. A fehér lepelre hullt, azt skarlátra festve. A búcsú szavai ezek voltak barátjához:

-Az utolsó lehelet, az egyetlen igaz szó. Mely köszönt, búcsúz, és bocsánatért esedezik. A fény, a sötét világ végén, mely a dallam utolsó csengése. Hiszen az élet...danse macabre.

S gyönyörű vörös pókliliomok nőttek ki bíbor könnyeiből.